Mit jelent MLM-ben a segítsd a munkatársaid munkáját?

2011. október 14.

Sokszor hallani…

És sokan félre is értik…
Amikor azt írom, mondom, hogy segítsd mások munkáját, valójában mire is gondolok?
“Az éhezőnek nem azzal segítesz, ha halat adsz neki, hanem ha megtanítod halászni.”
Ez az MLM-re éppen így igaz.

A Sikerprogramban is és bármely MLM rendszerben a sikernek több fajtája létezik:
“kis hálózati model” – Vagyis a termék értékesítésének módszere. Vagyis vásárlói bázis kiépítése. Ezzel minden MLM rendszerben lehet pénzt keresni, kérdés, hogy mennyit…
A jövedelmezőbb verzió:
A “Nagy hálózati modell” – Vagyis a Sok ember sokáig apró dolgokat csinál.
Itt végül is a passzív jövedelem megteremtéséről van szó. Felépítesz egy csapatot akik maguk is csapatot építenek. Ez egy egyre növekvő vásárlói bázis. Egy hálózat… Ha ebben mindenki vásárolgat valamilyen szinten az pontosan ezt az elvet valósítja meg.

Természetes és az üzlettel velejáró jelenség az úgy nevezett lemorzsolódás. Sokan vannak akik nem hajlandóak megtanulni az üzletet amiben vannak, sokan vannak akik idő előtt feladják. és úgyszintén sokan vannak, akik egy idő után saját inabilitásuk következtében nem hiszik el, hogy elérhetik azt a célt amiért belekezdtek a hálózatépítésbe.

Ennek megelőzésére érdemes elég gondot fordítani, hiszen részint a te hibád is ha a közvetlen munkatársaid abbahagyják a munkát.

Azért írtam, hogy részint a te hibád, hiszen a te döntésed volt éppen őt szponzorálni, a te döntésed alapján kommunikálsz felé. Így ez csak akkor nem róható fel a vezetőnek, amikor a szponzorált a kommunikációt megszakítja, vagy el se kezdi.

Ha egy munkatársadat hagysz egyedül dolgozni, abból csak kivételes esetben lesz eredménye. Például, ha tudja és gyakorlata van az értékesítésben, vagy a továbbajánlásban. Vagy kivételesen fogékony a tanulásra és gyorsan egyszerűen megtanulja, hogy lehet az általa birtokolt információt eredményesen átadni másoknak.
Persze ez senkitől nem várható el automatikusan. Születése jogán mindenki pelenkás volt senki nem születik zseninek, vagy Nagy vezetőnek, vagy akárminek… mindenki gyereknek születik. És azzá válik amit megtanul élete során. Lehet egy MLM munkatársad zseni, de nem feltétlen kell értsen az MLM-hez amikor csatlakozik a Te üzletedhez. Ezért nem is várható el tőle, hogy automatikusan másolja amit tőled tanul!

Ezzel vissza is értem a kezdő gondolatsorhoz.
A piros gombos leírásban is szerepel, hogy hogy néz ki az ideális struktúra amely kialakítással minden MLM-ben komoly pénzeket keresel te is és a közvetlen munkatársaid. Mindenkinek erre a struktúra kiépítésére kellene törekedjen, hiszen Mindenkinek érdeke, hogy a hálózatában az Ő közvetlenjei “sikeresek legyenek”. Mit is jelent a siker? – Te akkor vagy sikeres amikor eléred a célodat.
Ha most egy alapvető célt nézünk, hogy TE jól szeretnél keresni egy(vagy több) MLM rendszerből…
Akkor vizsgáljuk meg ehhez mire van szükség? (Itt most csak a sikerprogramot nézzük.)
Először is arra van szükség, hogy TE átkerülj legalább az első hálózatba, amíg ez nincs meg, addig esélyed sincs a pénzkeresetre. (1 mátrix kipörgés az 1-és a 2- gazdasági osztályban).
De mivel a sikerprogram egy “kapcsoló elem” csupán a te sikereidhez…
Így a jutalék amit kézhez kapsz, nem a Sikerprogramtól származik. Vagyis ahhoz, hogy az első hálózatból pénzt keress, arra van szükség, hogy a TE munkatársaid átkerüljenek oda.
(Ha megértetted a piros gombos leírást az pontosan ennek a leggyorsabb módját tartalmazza), Szerezz 6 munkatársat (vásárlót) a Sikerprogramnak, akik ugyan ezt másolják (Ennyi a tömör összefoglalása a pirosgombos leírásnak))
Vagyis látható, hogy a siker vagyis a te pénzkereseted azon múlik, hogy mennyi munkatársad veszi igénybe a 2x2successprosperity szolgáltatását. amelybe a sikerprogramon keresztül jut el.

Tovább menve, mi kell ahhoz, hogy neked “passzív” jutalékod keletkezzen?

A passzív jutalék nem az amiért te nem dolgozol… A passzív jutalék a TE munkád gyümölcse, de effektíve a passzív jutalék attól passzív, hogy amikor keletkezik, akkor már nem a TE akkor belefektetett munkaidődet fizetik meg.

Ez egy folyamat, amelynek az elindításán érdemes dolgozni.

Most nézzük meg mi kell ahhoz, hogy a te közvetlen munkatársaid a csoportjuk által igénybe vett szolgáltatások után 1-1 mátrixkipörgéssel jutalékot kapjanak?
1. Nekik egy csapat akik a forgalmat létrehozzák a cégnél. Ezt TE hogy érheted el?

Segítsd a munkatársadat, hogy átjusson a Sikerprogramból a 2x2success prosperity-be.

Itt félreértésre adhat okot, mikor azt mondom, hogy “segítsd a munkáját”:
Én arra gondolok, hogy segítsd az ő ismerőseinek az információ átadást, ha “nincsenek ismerősei”, akkor segíts neki ismerkedni.
De még csak véletlenül sem arra gondolok, hogy adj neki munkatársakat a tiedből, vagy te dolgozz azért, hogy aztán az ő kódján a TE ismerősöd neki be legyen regisztrálva és ott vegye igénybe a szolgáltatást!!!!

A segítsd a munkáját, az eszközök és a megfelelő kommunikációs tudásnak az átadása jelenti!
Úgy mint: névlista megíratás, vagy hirdetések feladásának “művészete”, mint saját weblap készítés, hogy jelöltkutató eszközként működhessen. Illetve biztos még számos módja van az új emberekkel való ismerkedésnek, és a régi ismerősökkel való kapcsolat teremtésnek…
Vagyis segítsd a munkatársadat felismerni, hogy mindig van egy út ami járható neki is, akármennyi kifogása is van. És segítsd neki megtanulni a megfelelő munka elvégzéséhez szükséges ismereteket.

Majd ha már neki is vannak jelöltjei (mert ha a megfelelő dolgokat műveli lesznek), akkor segítsd a munkatársadat, hogy a jelölteknek a megfelelő tájékoztatás meg legyen adva. Hiszen ezek érdeklődők a “termékünk” és az üzleti lehetőségünk iránt.
Nem elhanyagolandó, hogy NE helyette dolgozz, hanem vele. Hiszen az ő dolga megtanulni mindazt amit te már tudsz (amit most itt le is írok)

Ha új munkatársa keletkezik abból, hogy párosan informáltátok az ő jelöltjét, és ő igennel döntött, akkor jön a neheze…
A te felelősséged, megtanítani a saját munkatársadat arra, hogy amit te megtettél vele, azt ő is megtegye az újdonsült munkatársával!
Vagyis segítse a munkáját, hogy ő is sikeres lehessen.

Itt van egy nagyon fontos tény, amelyet meg kell említenem: Ha a munkatársad nem akar ebben részt venni… Nem rúghatod ki mintha rossz alkalmazott lenne… de megteheted, hogy amint ezt felismerted, azonnal keresel “helyette” egy másik munkatársat. Ugyanis csak annak tudsz segíteni, aki maga is segítséget kér, a többiekkel csak az idődet vesztegeted!

Tehát ha eszerint segíted a munkatársadat, vagyis akit lehet azt segítesz, akit nem lehet pótolsz, és megtanítod a munkatársadat másolódni, akkor végeztél jó munkát. Akkor segítettél neki sikeressé válni. Nem pedig akkor amikor jól megtömöd a struktúráját olyan emberekkel akiket nem tanítasz meg, és így akár helyettük is dolgozhatnál.

Szerinted melyik éri meg jobban? 1-2 hét alatt legalább annyit megtanítani legalább 2 embernek, hogy hogyan tud ilyen egyszerű dolgot másoltatni? vagy rááldozni akár egy évet arra, hogy TE magad belapátolj 100.000 Új munkatársat és a nagy számok törvényére hagyatkozz?
Erről már rengeted levél és blogbejegyzés született itt, de ha kell leírom még vagy ezerszer, mert ebben hiszek:
Kicsit hosszabb időt rááldozni az oktatásra és önállóan dolgozni tudó és akaró sikerekkel rendelkező munkatársakat sokkal jobban megéri “gyártani”, minthogy belapátolj ugyan ennyi idő alatt 20x több embert akik forgalmat generálnak, de nem is foglalkoznak az üzleti résszel, mert nem értik, mert nem hisznek benne, mert …., mert…, mert…. MERT NEM LETTEK MEGTANÍTVA!

És akkor a szokásos…
Ha te magad hozol 6000 főt és senki semmit nem dolgozik (márpedig ha nem tanítod meg, hogyan várhatnád, hogy dolgozzon?), szóval akkor mennyit is keresel? 0 Forintot zsebbe, de 1000 mátrix kipörgésed lesz ami 8.500.000 Ft-nak megfelelő jutalék amelyből biztosan bent vagy 12 hálózatban.
Viszont ha csak 2 főt hozol, akiket jól megtanítasz mondjuk egy hónap alatt arra, hogy ők is képesek legyen hozni 2 főt akit jól megtanítanak ugyan erre…. És mindez mondjuk akár 4 hetet is igénybe vesz mindenkinél, akkor hogy alakulsz csapatilag?
+2
+4
+8
+16
+32
+64
+128
+256
+512
+1024
+2048
+4096
————-
8194 Fő a te hálózatodban 1 év alatt.
És ebből bőven vannak akik már eljutottak az első pár hálózatba, sőt követték őket a munkatársaik vagyis már komolyabb pénzt is vettek ki az üzletükből…

De egyedül nem sok esélyed van meghozni még 1000 főt sem, nemhogy 8200-at… Ha csapatmunka van elég lehet a 2 komoly munkatárs. Ők attól komolyak, hogy jól meg vannak tanítva minderre. Hogy tudják mit akarnak, és vezetőként ugyan ezt a tananyagot tovább adják másoknak. Ezt viszont a TE felelősséged a közvetlenjeidnél elérni.

Konklúzió?

A Segítsd a munkatársaidat sikeressé válni nem azt jelenti, hogy dolgozz helyettük. Hanem:
1. Olyan munkatársakat válassz akikkel tényleg tudsz dolgozni, ha rosszul választottál, keress újat.
2. A munkatársadat tanítsd meg jól dolgozni, ne pedig te dolgozz helyette
3. Tanítsd meg tanítani is, hiszen ha ez nincs nem fogja tovább adni a te tudásodat, vagyis pár mélységgel “lejjebb” elhal a hálózatod.

A keresetet most nem vezetem le, azt már szerintem unásig olvashattad bármelyik előző számolásos levélben, illetve itt a blogon is. DE egyértelműen és világosan kell lásd, hogy elég PÉNZ számodra akkor lesz neked, ha kellő számú munkatársad maga is jó pénzt keres. Tehát a munkád addig tart, amíg a neked megfelelő számú közvetlen munkatársad önállóan dolgozó vezetővé válik, amikor ők elérték a saját céljaikat.

Hagyományos vállalkozás kontra MLM

2011. augusztus 26.

Mi a hasonlóság?

Mindkettővel dolgozni kell, ha eredményt akarsz.
Mindkettőben ismerned kell az adott szakterületet.
Mind a kettő lassan indul be, akármilyen vehemensen is állsz neki.
Mindkettő tönkremehet, ha nem megfelelően foglalkozol vele. Vagy ha abbahagyod túl korán.
Mindkettőhöz VEZETŐI magatartást kell tanúsítanod, hogy komolyabb pénzt akarsz belőle.
Mindkettőnek vannak működési költségei.
Mindkettőben a te döntéseiden és többnyire a TE tudásodon múlik a végkimenet.

Mi a különbség?

Az MLM maga a szakma, amit meg kell tanulni, ha eredményes akarsz lenni.
A saját vállalkozás egy “szakmára” épül.
Az MLM-ben a szabadidő és a (komoly) pénz egyszerre cél,
A vállalkozással csupán egy jól fizetett munkát “veszel” magadnak. (Kivéve, ha nagyvállalati tulajdonosi posztra küzdöd fel magad (de valljuk meg ilyen 100000-ből 1 van. Például Google))
Egy MLM-et elkezdhetsz pár tízezer forintból is. (A sikerprogrammal 3600 Ft-ból)
Míg a legalapvetőbb vállalkozás indítási költsége is minimum 500.000 Ft és ez még csak a cég, ha épület is kell hozzá, forgókészlet, netán még géppark is… akkor akár több millió forint lehet egy induló vállalkozás.
Egy vállalkozásban gyártasz/veszel, eladsz/szolgáltatsz, tehát konkrétan olyan tevékenységet végzel, amit sokan munkának gondolnak.
Az MLM-ben egy általad használt terméket, szolgáltatást (és a lehetőséget) reklámozod.
Egy vállalkozásnak meg vannak a korlátai.
Egy (Jó és modern marketing tervvel rendelkező) MLM-ben az egyetlen korlát TE magad lehetsz maximum.
Egy vállalkozásban hamarabb körvonalazódik a kimenete a vállalkozás jövőjének (Persze hirtelen változásoktól védtelen és a gazdasági válságokra nagyon érzékeny tud lenni (Ez függ azért attól, hogy mennyi vevőd van, és mivel foglalkozol)), de tény, hogy a gazdasági válság uborkaszezont idéz elő szinte minden hagyományos vállalkozásban.
Egy MLM-ben nincs uborkaszezon sőt, minél rosszabb helyzetben vannak az emberek annál hasznosabb, a segítség amit nyújtani tudsz egy jó lehetőséggel. És annál keresettebb is.

A különbség anyagiakban is megmutatkozik (sikeres vállalkozás vagy Nagy MLM struktúra esetén)

Egy sikeres vállalkozásból a “tulajdonos” aki általában a fő mozgató rugója is a vállalkozásának, tehát TE aki vettél magadnak egy jól fizető állást amikor a vállalkozásod indítására felvetted a kölcsönt, vagy a spórolt pénzedet beletetted. Tehát TE aki sikeresen felépítetted a vállalkozásodat pár év alatt stabilizáltad a piaci helyzetedet, az aktív munkáddal, napi 8-16 óra munkával szépen keresel, ha van egy-két alkalmazottad, nekik is ki tudsz fizetni némi munkabért.
Mondjuk hogy két alkalmazottad van, ez azt jelenti anyagilag, hogy 3 embernek segítettél.
De mégis, ha elmész egy hónapra nyaralni, felgyűlik a munka, vagyis Nincs igazán szabadidőd.

Tegyük fel a vállalkozásod tovább fejlődött és már vállalat tulajdonos vagy, ekkor van alattad egy vezérigazgató alatta pár ágazati igazgató, alattuk igazgató helyettesek, alattuk műszakvezetők, alattuk dolgozók, mondjuk 1000 Főnek van állása miattad. (Érdemes megfigyelni, mennyire piramisszerű a kereseti ranglista) Vagyis te a csúcson komoly pénzt (osztalékot) kapsz. A vezérigazgatód mindent koordinál, ő se keres rosszul, alattuk az ágazati igazgatók (egy egy osztály teljhatalmú urai az ezzel járó stersszel persze) még mindig nem keresnek rosszul, alattuk az aligazgatók is a bürokrácia részei, de már nem keresnek annyit mint a ranglétra csúcsán ülők. És ahogy haladunk egyre lejjebb, azok keresnek a leggyengébben, akik az effektíve termelést végzik a dolgozók. (Ez a rész annyira nem különbség, de mégis…)
Ami fontos itt ugyan van szabadidőd, de óriási költségek és nagyszerű igazgatók tartoznak ehhez az esethez.

Ami viszont fontos, hogy hacsak nem vagy egyedi eset, és véletlenül nem a spanyol viasz helyettesítőjét, jobb olcsóbb anyagokból, vagy hasonlóan nagy felfedezésre, újításra épülő vállalatod van, bizony korlátos és alul fizetett a vállalkozásod. Elméleti felsőhatár nincs, de mégis ha nem vagy nagyon egyedi és konkurencia mentes, akkor kb 10 év múlva is annyi lesz az összes bevételed, mint most.

Egy MLM-ben ha eléred a legmagasabb karrier fokozatot:
A pénz nem gond, a cashflow-d szuper, kicsi futó költség, pár termék havi vásárlása, és az egy-pár üzleti út amikor is ismerkedsz a munkatársaiddal. A laptopod áramköltsége és a net számla, hiszen manapság mindent az interneten tudsz nyomon követni. A bevételed mivel felsővezető vagy minimum 7 számjegyű, igaz eltelt pár év mióta elkezdted komolyan vállalkozásként kezelni azt a lehetőséget amelyben elérted a jól megérdemelt überszuperfelsővezetőigyémántigazgatóvezérvezetői fokozatodat. Az idődet 99%-ban te osztod, be ha néha egy egy beszélgetés pár kérdés befut, azokra a munka végett válaszolsz, néha te keresel fel egy-egy emberkét, esetleg páros szponzorálsz a legújabb szupersztár jelölt munkatársaddal, de a lényeg, hogy az üzletedben sok olyan közép és felsővezető van akik a saját vállalkozásukat vállalkozásnak tekintik a tudásuk tökéletes és akár egyedül is megváltanák a világot. Nos ezt hívjuk passzív jövedelemnek, hiszen ha te elmész akár fél évre nyaralni, amikor visszaérsz legalább annyit keresel mint mikor elmentél, de lehet, hogy többet is. Nem állítom, hogy abszolút munka nélkül keresed a pénzt, de nem feltétele a keresetednek az aktív munkád. Több 10000 aktív ember tartozik a te struktúrádba is ugyan vagytok 30-40.000-en de a többség nem gondolja elég komolyan és ők már igazából nincsenek is az üzletben, épp a cég rosszhírét keltik valahol és reggeltől estig dolgoznak a főnöküknek. A maradék 10000 főnek a 80-85% a már eljutott arra a szintre, hogy nem kerül plusz pénzébe az üzlet (Ismétlem mindez egy jó marketing tervvel!!!), Tehát minimum annyit keres ami a költsége vele, bár azért pár ezer forinttal esetleg pár tízezer forinttal pluszban van, de ami a lényeg, akik komolyan gondolták, tanultak dolgoztak, ha eredménytelenek voltak tovább tanultak, megkérdezték a szponzorukat és nem adták fel az első bukkanónál, akkor már keresnek vele ki többet, ki kevesebbet, de aki tényleg komolyan gondolta közel annyit keres, mint te, ha valaki még nálad is komolyabban vette és a TE csapatod 60%-a vagy több őalatta van, nos ő még nálad is többet keres… Hogy ez milyen igazságtalan, ha nem is ő van a te piramisod csúcsán, hogy kereshet többet???
De ha ez zavar megvan a lehetőséged, hogy még egy kis aktív munkával a másik “lábaidat” is megerősítsd, és te legyél a Jani… Mellesleg az az egy vezetőd, akinél ez a helyzet, a saját piramisa csúcsán van. Ahogy mindenki, még azok is akiknek nincs piramisuk még. Szóval aki igazán akarja és nem spórolja el az MLM-ben lévő legfontosabb dolgot, vagyis tanul és tanít, és tanít és tanít és még tanít is egy kicsit, vagyis aki beindítja a másolódást, az nyert mindenképpen hatványozottan többet nyer hosszútávon mint amit az elején beleáldozott a saját zsebéből. Mit is akartam írni? Ja igen, tehát a költségei ennek a vállalkozásnak nagyon alacsonyak, a csoportod és a te struktúrádon belül mások csoportjának növekedésével nő a te bevételed is, elméleti felsőhatár van ez jelenleg kb 6 milliárd ember által generált forgalom, a gyakorlati határ pedig hónapról hónapra kicsit vagy nagyon feljebb csúszik. És a szabadidő??? Amennyit te arra szánsz. hiszen az üzletedet már bestabilizáltad megtaláltad és segítetted elindulni/kiképződni azt a pár vezetőt, akik önállóan a saját üzletüket építve gyarapítják a te struktúrádat is, vagyis már nélküled is megy az üzlet, mintha a tulajdonosa lennél az egész struktúrának.

Mindezt hogy lehet elérni?

Egy vállalkozásban:
Jó termék/szolgáltatás Ezt neked kell megvásárolni, vagy kifejleszteni.
Kapcsolatokat építeni: Vevők, beszállítók, esetlegesen további kiskereskedők…stb.
Kialakítani a PR osztályt, a könyvelési osztályt, a stratégia tervezési osztályt, a gyártáshoz vagy a szolgáltatás véghez viteléhez a helyszínt a feltételeket…stb.
Ez mellett alkalmazottakat keresni, betanítani. Majd tovább és tovább folytatni ugyan ezt, plusz fejleszteni az eszközöket a kapcsolatokat…stb.

Egy MLM-ben:
A termék/szolgáltatás már adott az alkalmazottakat a cég fizeti, és keresi és foglalkoztatja. nem kell foglalkoznod a termék fejlesztésével, hiszen azt is a cég végzi. Tehát neked csak és kizárólag a kapcsolat építésre az új munkatársaid megkeresésére és a vezetők képzésére kell fordítanod az időt. Akit kitanítottál, megtaláltál, és önállóan dolgozik, bővíti és mélyíti a saját üzletében a struktúrát, őt már segítetted eléggé ahhoz, hogy passzív bevételed amely innentől az ő munkájából jár neked, megérdemelt legyen. Ha stabilizáltál egy vezetőt, jöhet a következő. Mindaddig amíg elég számú sikeres munkatársad nincs ahhoz, hogy TE eleget keressél. Ezt megismétlem mert fontos: Addig kell aktívan dolgoznod, mások sikeréért, amíg TE a saját elvárásaidhoz, eleget nem keresel.
Hogy ez pontosan mennyi saját szponzoráltat és beszélgetést jelent, az sok mindentől függ:
1. TE mennyire gondolod komolyan(Mennyire látod azt a víziót amit a te szponzorod, vagy a cég maga lát, és mennyire vágysz valóban a saját célod elérésére? Hajlandó vagy-e tanulni a sikered érdekében, tehát tanítható vagy-e?, Vezetőként/tulajdonosként gondolsz a saját MLM üzletedre? Meg is teszel mindent!?!?!? azért, hogy akár napi szinten újabb és újabb kapcsolatokat építs, akikkel üzleti kapcsolatba is léphetsz?)
2. Mennyire gondolják komolyan A munkatársaid (Ugyan az, mint nálad és ez a legfontosabb, segíts nekik komolyan venni a saját üzletüket.).
3. Mit kezdesz, ha nem sikerült szerencsésen választanod, leendő munkatársakat? Keresel újakat és többet foglalkozol a képzéssel motiválással? Vagy feladod, mondván, hogy ez nem megy.
4. mit kezdesz akkor ha kicsi a konverziód… (Elmondtad az üzletet 100 embernek és csak 1-2 csatlakozott akik nem csinálnak semmit.) A hiba a te készülékedben van!!! Nincs bizalmi kapcsolatod a jelöltekkel, Nem megfelelően adod át az információt, vagy ha már beregisztrált valaki nem tájékoztattad teljes körűen, vagy túl későn tetted és addigra ő már nem is emlékezett, hogy itt van veled. “Minek dolgozzak, ha eddig se ment semmi???” (Ha nem tudja mi van a kezében, kb ennyi az összes gondolata a nagyszerű üzleteddel kapcsolatban akár az első hét után.). Akik fél év tényleg kemény és precíz (tanulással fejleszthető) munka nélkül feladják azok vagy félre lettek tájékoztatva, és azt hiszek, hogy itt milliók várják azonnal és munka nélkül. !Sok ember ennek a mesének hiszi az MLM-et!. Vagy csak nincs szükségük arra az anyagi biztonságra amit a passzív jövedelem nyújt. Vagy türelmetlenek! Nos nekik nem lesz nagy üzletük, úgyhogy neked másik munkatársak kellenek, akik kitartóbbak, jobban képzettek, és komolyan gondolják. Tehát a célcsoportodon próbálj meg változtatni, ismerkedj új emberekkel. Például kezd azzal, hogy körbekérdezed az ismerőseidet, hogy adják meg neked azoknak a nevét, akik őket megkeresték mostanában vagy régebben MLM-el… Neked pont ők a célpiacod :)
Az MLM karrieredről akkor mondhatod el, hogy nem megy, ha 1-3 évet végig tanulsz és gyakorlatban alkalmazod, a szponzorod segítségével a tanultakat és ez után se keresel egy fillért se. Ilyenkor illik feladni, hiszen nem vagy hajlandó megtanulni amit kell. És eredménytelenül nem érdemes dolgozni. Vagyis Ilyenkor feladod, és ekkor van vége a TE MLM karrierednek. de nézd meg azt a vezetőt feletted akinek megy az üzlet… Az ő üzlete menni fog akkor is ha te feladod, mert ő pótolni fogja a kieső csoportot, mert vezető.
Tehát ha pénzt akarsz keresni az MLM üzleteddel akkor a tanácsokat a tanulni valókat, a vezetődtől kell kérned, és nem azoktól akik nem értik és fujjognak rá… Kitartás kell és soha ne azt nézd, mi az első kereset, hanem azt tekintsd, hogy mennyi forgalom kell, ahhoz, hogy neked X pénzed meglegyen, ha ezt tudod, akkor már csak meg kell csinálni. Ha nem tudod hogyan kell megcsinálni, akkor olvasd végig ezt a bejegyzést még egyszer, majd kérdezd meg a szponzorodat és feltétel nélkül tedd meg amit neked mond, ha ez se megy, keresd fel a szoponzorodat mond meg neki, hogy köszönöd az eddigi segítséget és megkéred, hogy ne számítson rád ,mert TE feladtad, keressen helyetted olyan embert aki hajlandó tanulni, ismerkedni, használni a terméket/szolgáltatást és segíteni másoknak, ugyan ezt tenni és ugyan ezt megtanítani másoknak is.
Ha te is ezt teszed amit most a szponzorodnak tanácsoltál, akkor már tudod, hogy ez az egyetlen és az egyetlen biztos útja, hogy MLM-ből pénzt vegyél ki.

Ha nem hiszed, vagy ha egyet értesz, nyugodtan írd meg a véleményed ide alulra, de kérlek próbáld ki a következőt: ha megteszed 100%-osan, akkor garantálom, hogy 2 hónap múlva már ez lesz a fő megélhetési formád: Mától kezdve, minden nap addig dolgozz a SikerProgramos üzleteden amíg: 1 új munkatárssal gazdagodik a TE személyes csapatod. Ugyan ezt tanítsd meg neki is. Ez az egy napra eső munkád. Egy új munkatárs ha kell ezret is megszólítva, de EGY legyen kártyával befizetve, hirdetése feladva.
Másnap pedig újat hozz, és neki is tanítsd meg azt amit az előző napi munkatársad már megcsinált… Vagyis hogy 2. nap egy munkatárs legyen beregisztrálva, befizetve, és hirdetése aktiválva, valamint meg kell tanítani, hogy másnap ő is ugyan ezt kell tegye és innentől kezdve minden nap ugyan ez a feladatod. neked egy újabb munkatárs és a te munkatársaidra figyelni, hogy pontosan ugyan azt tegyék amit te.
Számokban ez így néz ki:
1. nap 1 fő
2. nap 2 fő
3. nap 4 fő
4. nap 8 fő
5. nap 16 fő
6. nap 32 fő
7. nap 64 fő
8. nap 128 fő
9. nap 256 fő
10. nap 512 fő
11. nap 1024 fő
12. nap 2048 fő
13. nap 4096 fő
14. nap 8192 fő
Ez summa 16000 Fő a TE csoportodban két hét alatt, vagyis a TE dolgod 14 napon keresztül, csak napi 1 fő. Akit megtanítasz arra, hogy másnaptól ugyan ezt tegye. Ha neked ez lassú, nem muszáj minden nem csak egy főt hoznod.
Nem arra kérlek, hogy fogadd el az elvet, és hogy hidd el, hogy ez NEM LEHETETLEN.
Csak arra kérlek, hogy csináld meg.
Ezzel mindenképpen nyersz még akkor is, ha egy-két ember lemarad és nem másolódik. (Persze, ha vezetőként gondolsz az üzletedre, akkor segítened kellene a másolódásban. Aki tényleg képtelen rá, azt pedig azonnal pótolni)

Egy viszonyítási alap, hogy 1 átlagos hálózatból, mondjuk 130000-es belépőcsomag és 24000-es havidíj mellett, 1000! Fő tehát csak egyezer fő aktív munkatárssal, a hálózat felépítése közel 20.000 Eur a havi forgalom után járó tehát havi jövedelem minimum 3000 Eur (Ez a számolás körül-belül a Nexeurope hálózatának a gyakorlati eredményein alapult.) Most akkor gondold el, ha csak a fel ember teszi meg azt a csapatodból, amit kérsz tőlük, tehát olyan 8000 Fős csapattal kiszámolod, mit lehet keresni?
A döntés rajtad áll, a hálózat építésnek pont az a legszebb része, hogy önállóságot és szabad döntést eredményezhet.
Így szabadon eldöntheted, hogy akarsz-e pénzt keresni és ezért megteszel-e mindent, hogy a számaid erre hasonlítsanak vagy nem?

Amit még el kell fogadnod, ha velünk akarsz gazdagodni (sikerprogram): A sikerprogramban, mivel “apró” pénzzel indul, sokkal lassabban fogsz pénzt kapni mint egy sima MLM-el. De itt kicsit hosszabb távon (láttad ugye, hogy az időt te szabályozod).
Tehát visszatérve, kicsit hosszabb távon, tehát pár hónap eltolással, de ugyan azt a pénzt meg fogod szerezni, amit egy rendes igazi, több-százezres belépő és több tízezres havidíjas hálózattal el lehet érni. Még egy kicsit később, kb + 2-4 hónap átlagos haladással, elérhető ~12x annyi jutalék, mint bármelyik hálózatból egyesével külön külön.

Mi a döntésed?

A munka módszerei MLM-ben

2011. június 22.

Ez a mai egy igazán hasznos bejegyzés lesz, nem csak azoknak akik olyan szerencsések, hogy a SikerProgramot építik

Sajnos a téma terjedelme miatt nem tudom teljes alapossággal leírni, de sokan kérdezték már tőlem, hogy mitől vagyok sikeres MLM vezető, nekik szánom válaszul ezt a bejegyzést.

Miről lesz itt szó?

  • Gondolkodás mód
  • Páros szponzorálás
  • Érvelések
  • internet marketing
    1. Blogolás
    2. Közösségi média
    3. levelező lista
    4. SEO
  • Hirdetések
  • webkonferenciák

Gondolkodás mód:

“Jót teszek azzal, akit a rendszerbe hozok, és megtanítom pénzt keresni!”
Elég egyértelműnek tűnik, mégis sokan úgy gondolkodnak, hogy “JAJ, csak az ismerőseim meg ne sejtsék, hogy mivel foglalkozok…”
Ezzel a gondolattal a fejedben csak olyan ismerősöknek fogod elmondani, hogy milyen lehetőség van a kezedben, akik negatívan állnak alapban a dologhoz vagy azoknak akikkel nincs kifejezetten kötött/szoros kapcsolatod.
Egész egyszerűen azért mert, (ahogy gondolkoznak sokan) “értük nem kár, ha ez miatt megszakad a barátság.”
1. DE kár, ha megszakad egy barátság, akár mi miatt is…
2. Nem kell, hogy így legyen: Megfelelő és nem erőszakos tálalás kérdése. Egy jól felépített “interjú” és rendszer bemutató, eredményezheti azt is, hogy az adott személy nem csatlakozik, de ajánlás révén új emberek megismerésével, akár több munkatársad is lehet, miatta.

Ha viszont úgy állsz hozzá, hogy elemzed a kiinduló mondatunkat vagyis: “Jót teszek azzal, akit a rendszerbe hozok, és megtanítom pénzt keresni!”
Észre veheted, hogy ez tényleg egy mindenki nyer taktika. Mert:
Ha az ismerősödnek szüksége van plusz pénzre akkor a legjobb lehetősége itt van (Egy MLM-ben).
Ha egy ismerősödnek nincs túl sok ideje arra, hogy plusz pénzt keressen, mondjuk másodállás (Legrosszabb megoldás lenne), tehát ha nincs arra plusz fél napja naponta… akkor megint csak itt van a legjobb helyen.
Ha az ismerősödnek van saját vállalkozása, ahol nagyon kemény pénzeket kifizet, hogy megtanítsák pénzt keresni. A jobb lehetősége itt van, hiszen te amint megtanultad a szakmát, a saját érdekedből minél gyorsabban, megtanítod neki is, hogy hogyan kell, legalább is, ha komolyan pénzt akarsz szerezni MLM-ből. Ez utóbbit ugyan is nem lehet “véletlenül” elérni.
Mikor teszel jobbat az éhezővel? Ha halat adsz neki? Vagy ha megtanítod halászni? Gondolkozz el ezen, mert bizony sokan úgy gondolják (tévesen), hogy az első válasz a jó.
A te érdeked, hogy sikeres vezetővé váljon minél több munkatársad, tehát ha tetszik, ha nem tanítani kell őket, ha hajlandóak és akarnak is tanulni.
Ne feledd nem erőltethetsz rá semmit a munkatársaidra, hiszen a munkatársaid… nem az alkalmazottaid és te se a főnökük vagy, hanem a vezetőjük.

Fontos, hogy tudd a vezetés alapjait:
“Hoztam egy döntést és kitartok mellette, megyek a magam útján, tanulok és használom amit tanultam, vagy amiben biztos vagyok, hogy eredményes legyek, és aki velem tart, az velem tart, aki nem.”
Erről szól az egész, Ahogy Gidófalvi Attila mondta: “Ez egy emberépítő üzlet”.
És bizony van akinek ez a szakma nem megy, mert ő maga nem fogadja el, és nem használja ezt a tudást.
Az senkitől se elvárható, hogy őstehetség legyen, ahogy asztalosnak vagy költőnek vagy politikusnak esetleg asztronautának sem születik senki, így az MLM vezetők se születnek, hanem kifejlődnek.
Itt viszont egy apróságot kijelentenék, az ajánlás művészetét, szinte kivétel nélkül mindenki használja! Gondold csak végig, hányszor meséltél már ismerőseidnek olyan dolgokról amik neked tetszenek. Nem biztos, hogy tisztában vagy vele, de sokszor emberek azért vesznek meg valamit, mert te azt mondod, hogy az jó.
Egy általános statisztika szerint két luxuslakás árát kiajánljuk életünk során, ha mindenki megfizetne azért amikor a jó hírét keltjük, kezdve a moziktól, az autógyártókon át, érintve az élelmiszereket, egészen az alsógatyákig. Ha mindenhonnan csak 5-10%-ot megkaphatnál, akinél miattad vásároltak, minimum milliomos lennél ha legalább 30-40 éves vagy. Nos az MLM az a fajta értékesítési mód, ahol ugyan ezt az ajánlást amit nap, mint nap így is úgy is megteszel, meg is fizetik.

Ezek után nézzünk meg pár munkamódszert, hogy hogyan is lehet eredményesen hálózatot építeni, magyarul ajánlani egy bizonyos termék családot és a hozzá tartozó üzletet?

A Klasszikus páros szponzorálás

A technikai feltételek már adottak ahhoz, hogy ne kelljen a nappalidban összehívni emberek egy csoportját, plusz a szponzorodat aki elmondja a lehetőséget. De mégis ebből a perspektívából írom most le, hiszen a személyes megjelenés a legerősebb bizalomépítő eszköz. De mindez akár interneten is véghez vihető, például a skype konferencia beszélgetésének használatával, vagy egyéb internet marketing eszközök segítségével például partnerprogramok.

Tehát a technika lényege és a háttér információk:
Meghívod a jelölteket (akiknek meg akarod mutatni a lehetőséget meg a termékeket, vagy szolgáltatásokat), (Már ezt is lehet a szponzoroddal közösen csinálni, elemezve a legutóbbi meghívásodat egyre ügyesebb lehetsz, ha tanulsz a hibáidból.)
Tehát összeszervezel kb 3x-szor annyi embert, amennyit szeretnél a csoportodban látni.
Nem szomorkodsz ha valaki nem jön el, hiszen Ő az aki a lehetőségét elszalasztotta, nem TE. Neki ebben a körben nem lesz tagsága biztosan, később meg már csak “rosszabb” helyzetből indulhat, hiszen mélységbe kerül vagyis már a TE munkád gyümölcsét veszti el, biztosan!!!
Ott vannak veled szemben a megjelentek és a szponzorod, bemutatod felépíted a szponzort, hogy a TE ismerőseid lássák, hogy te nagyra becsülöd őt. Hozzáteszem és nyomatékosítom, nincs semmi hazugság!!! Ez fontos, csak az igazat mond el. Persze ne azzal kezd, hogy alkoholista… még akkor se ha tényleg az. Mond el mennyit segített neked, mit ért el az üzlettel, hogyan ismerted meg és mennyit tanultál és még tanulhatsz tőle. Ez után a jelöltek már oda fognak figyelni arra amit mond és nem azon gondolkoznak, hogy ki ez a muksó?

A feladat egyszerű, mint szponzor meg kell kérdezni a jelölteket, hogy nyitottak-e egy lehetőségre? Meg kell mutatni a “termékpalettát”, a lehetőséget azoknak akik nem zárkóznak el. Ha van ilyen a csapatban udvariasan el lehet küldeni, ne raboljuk egymás idejét alapon. Te a buli szervezője és házigazdája vagy, ha van tapasztalatod akkor azt az alkalmas pillanatban megoszthatod a jelöltekkel. A szponzorod elmondja az infót majd közösen megkérdezitek a jelölteket, van-e kérdésük? Melyik induló csomagot választják?
És összeszervezitek az ő induló találkozásukat. frissen melegjében, névlista meghívás, hogy holnap már te is szponzor legyél és a jelenlegi jelöltednek segíts bemutatni az üzletet az ő jelöltjeidnek. vagy ami még jobb, ha szponzorod tartja meg, de te is ott ülsz a jelöltek között és megfigyeled, ki mit csinál, mert tényleg ha ezzel a módszerrel dolgozol, neked is ugyan így kell majd segítened a a munkatársaid munkáját. és erre kell megtanítanod az ő munkatársaikat is, hogy legyen aki tovább viszi a hagyományt, hiszen a másolhatóság és a másolódás a kulcsa az MLM üzleteknek. Igy:

Egyszerre tanulsz, tanítasz és dolgozol is.
Nem egyedi véleményt képviselsz hiszen 2-en is “egy irányba néztek”
Ez pszichológiai előny, ha ketten egyszerre egy emberrel beszélgettek, de semmi nyomulás, minimális kifogás kezelés belefér (Egy kérdés mindenhez: Miért? és hagyd hogy a jelölted győzze meg magát, hogy butaságot gondolt.). De tényleg semmi erőszakosság, ha mindent jól csináltok a jelöltekben akkor is “jó” élmény marad, ha neki nem esett le a lehetőség, vagy egy másikban dolgozik ami általában jobban tetszik neki hisz azt érti, vagy ha tényleg “alkalmatlan a szakmára” ezért tényleg, nem érdekli egy lehetőség se.
Nos ha valakinek egy kellemes beszélgetés emléke marad a szponzorálásról, annak meg van az az előnye, hogy egy kedves kéréssel adhat ajánlásokat, sőt akár fel is hívja ott helyben az ismerőseit egy időpont egyeztetésre neked, vagyis bővítheti a névlistád. Ehhez persze tényleg nagyon jól kell szerepeljetek.

Ugyan ez igaz ha mondjuk konferencia beszélgetésben vagytok, vagy ha keresztmarketinggel a saját levelező listádon nem magadat fényezed, hanem a “szponzorodat” és őhozzá küldöd a listád tagjait. Szóval számtalan lehetőség közül választhatsz, a lényeg, hogy nem kell egyedül tanulnod a szakmát.

Érvelések

Fontos, hogy ne ess túlzásba. Én se mondhatom, hogy ha valaki megcsinálja a pirosgombos munkát, ha tényleg csoportjával együtt mindenki ugyan azt teszi, akkor egy év múlva havonta (árfolyamfüggő kb:) 38.000.000 Forintot tesz zsebre, és ez 3 havonta majdnem megduplázódik. Pedig igaz, kiszámoltam. De nem mondhatom, mert megijesztelek vele, és az életben nem mindenki olyan ügyes, szorgalmas és kitartó, hogy mindezt a munkát biztosan “időre” megcsinálja… inkább lefinomítom, akarsz havonta több mint egy milliót keresni max egy éven belül? Akkor nézd meg a sikerprogramot. a linkstart leírást…
Szóval ne ess túlzásba, de hozz fel minél több érvet. miért ez a lehetőség?
Ne azt mond, hogy ennyi annyi pénzt kereshet, hanem sorold fel azokat a dolgokat, amit a legtöbben megvennének/megtennének a pénzből.
Kirúgnád a bunkó főnöködet? (Bocs nekem ilyen tapasztalataim voltak)
Szeretnéd ha végre nem a termék ára lenne a döntő tényező, hogy mi kerül a kosaradba?
Mikor és hol voltál utoljára nyaralni? Szeretnél sűrűbben, messzebb és hosszabb időre menni?
Szeretnél több időt eltölteni a családoddal?
Szeretnél megszabadulni a sárga csekkek nagyobbik felétől meg a sakkozástól?
Nos akkor itt egy lehetőség, amely ugyan azt kéri, mint a többi lehetőség, de ha megcsinálod, akkor itt nem egyszer hanem többször (12 szer) kapsz fizetést. (Ez az egyik legerősebb érvünk, hiszen ilyet más nem tud (még…))
Nem kerül több tízezer forintodba az indulás ide elég 3600, de ha nagyon nincs ennyi se, akkor akár 500-al is kezdheted. (Ez is elég erős ÉRV).
Nincs havidíj! (Nem kell kötelezettséget vállalnod havonta pénzt belefektetned), Ha bizonytalan vagy magadban, akkor sem fogsz csődbe menni miattunk. (Ez is eléggé ütős érv)
Soha többet hálózatba nem kell pénzt tenned… Ezt tudva ha bárki hálózati ajánlattal keresne meg még az előtt lerázhatod, hogy kiejtené a hálózaténak a nevét, hiszen így nem rabolja az idődet. csak tedd fel neki a kérdést: mielőtt bármit mondasz 3 dologra vagyok kíváncsi: 1. 0 és 4000 Ft között van az induló költség? 2. Van a jutalék megszerzése érdekében “kötelezően” elköltött havidíj? 3. A cég minimum 12szeresen megfizeti a forgalom után járó jutalékot, havonta?
Nos ha ezek közül a kérdések közül bármelyikre nem a válasz, nem érdemes időt pocsékolnod rá. Ha visszakérdeznek, hogy ezt a lehetetlennek tűnő paraméter sort melyik cég tudja? Akkor máris van egy érdeklődőd. (Ez is egy érv, bár bonyolult, ahhoz, hogy ezzel marketingezz)

Tehát érvek érvek érvek, ezek azok amik elejét veszik a kifogásoknak. Plusz még a tapasztalatok, főleg, ha sok van. Az emberi “falka” ösztön megnyilvánulása: “Ha neki és neki és még neki is ilyen gondja volt és ez megoldotta számukra, akkor nekem is az ilyen gondom megoldásra találhat… megveszem!” így gondolkodunk. Az érvek és a tapasztalatok miatt döntünk leginkább,ha sikerült kiiktatnunk az érzelmeket. Ezt pedig logikával lehet megtenni.

Nem vicc, pszichológia, A legtöbb ember érzelmi lény, ezért ha vesz valamit azt legtöbbször nem gondolja végig, fellelkesül és bevásárol. Majd amikor kérdezik, hogy miért ez? és nem az? akkor elbizonytalanodik, hiszen a lelkesedés tovaszállt, és logikus magyarázat meg nincs.
Ha ki akarod űzni az érzelmet (átmenetileg), hogy kellően megfontolt döntést hozzon a jelölted, akkor a logikájára kell hatni, amíg gondolkodik a fejével, addig nem a pillanatnyi érzelmi állapota irányítja. Ezt legfőképp olyan érvekkel érheted el, amik az ő személyére szabottak. Viszont a jó része? Bármikor igazolni tudja a döntése helyességét bárkinek a TE érveiddel. Vagyis könnyebben meggyőz másokat a saját igazáról és vezetővé válik, mert lesz aki követni fogja a példát!

Internet Marketing

alapok, (ismét):
Információ átadáshoz listagyűjtés, és bizalom építés, online főként félig automatizált folyamatokkal, hírlevelek, weboldal, közösségi fórumok, blogok, link elhelyezések. Lényege: Minél nagyobb aktív listát építeni akik hallgatnak rád.

Technikák:

Blogolás

Lényege az aktivitás. Ez a blog is akkor látogatott, ha írok valamit bele. Ha most egy évig abbahagynám, akkor lecsökkenne napi 10-re vagy még talán az alá is. Ha írok egy bejegyzést kimegy a feliratkozottaknak a levél, ha jó bejegyzéseket írok sokan visszajönnek megnézni, hogy ez úttal mit hoztam össze? Plusz egy jó blog tele kulcsszavakkal és “értékes” tartalommal, (Ez a blog ilyen, ezt minden túlzás nélkül állítom), akkor jó találati aránya van a keresőkből is, ha időnként bővül. Például ami engem meglepett, a paybox.me-s bejegyzésekre érkezett a legtöbb látogató… hiába a csodabogyóban még mindig többen hisznek, mint a valóban működő lehetőségekben, amivel dolgozni kell, de a siker elkerülhetetlen, ha valaki teszi a dolgát.
Tehát látható, hogy a blogolás nagyon jó kiinduló pont ahhoz, hogy véleményt, tudást ossz meg másokkal, amit ha követnek, feliratkoznak, RSS jegyzékbe tesznek, Te máris listát bővítesz.
Vagyis azt a feladatot látja el, ami egy MLM-hez a legszükségesebb, folyamatosan bővülő név/cím listát. És ami még ennél is jobb: Azok akik követnek egy blogot egy témát, azok a TE célpiacod, hiszen őket az érdekli amit te nyújtani tudsz. Már csak össze kell hozni az igényt a megoldással. Kezd el, folytasd eleinte legalább hetente, később lassíthatsz ha tudsz, és meglátjuk egy év múlva, hogy igazam lett-e? :) (A lassításhoz: nekem nem megy, amikor van időm akkor megírom az eddig lejegyzetelt ötleteket. Néha több az ötlet, mint amennyi időm van megvalósítani, de elkezdeni nehéz volt eleinte nem tudtam miről írjak. Ez ha nálad is fennáll ne tántorítson el, idővel még változhat.)

Közösségi oldalak

Valahol meg kell osztanod a blogod címét, hogy megtaláljanak. Erre a legjobb egy ötletesen kialakított , fanpage a facebook-on. Persze a több jobb, ha teheted minden közösségi médiában legyen profilod, és a linkedet hirdesse mind. A weblapoknak összességében a látogatottsága (célpiactól) a legfontosabb paramétere, ha nincs látogatottság, nem lesznek “vevőid” se. ha nem jár senki az ajánlatodon, nem olvassák el, akkor nem lesz aki azt mondja: “Ejha… ezt nekem találták ki.”
Mind ezt támogathatod különböző közösségi médiákon, főleg azokon amiket automatizálni is tudsz. Ergó, ha írsz egy blogbejegyzést az azonnal megjelenjen a Twitter fiókodban, a Facebook üzenő faladon, és a Keresőkben is. Ezek hozzák a látogatót, egy blog például leválogatja a célpiacot, így csak ők maradnak és térnek vissza, majd a bizalom kiépülés e után egy jó részük regisztrál az ajánlatodra. Ez a nagy számok törvénye, és ez egy siker recept is. Keress, tanulj írj, jó tartalmat, és szórd tele a netet a linkeddel és hagyd, hogy akinek tetszik besegítsen a te blogod weboldalad, megosztásában a közösségi portálokon.

Levelező lista

Ha már megvan a weboldal, (vagy a terve: elő-regisztrációs, vagy építés alatt weboldal), akkor már kezdheted is a feliratkozók gyűjtését. Ehhez kell egy autoresponder (hírlevél küldő alkalmazás), majd valamilyen apropóval hagyni, hogy emberek feliratkozzanak így gyűjtöd a címlistát. FIGYELEM, ez még csak a lista gyűjtése! Az üzleti ajánlat kiküldése előtt, meg kell mutatni a jelöltnek, hogy van olyan tudásod, amiből ő profitálhat, magyarul bizalmat kell építened, és azt kell elérned, hogy az olvasóid tudják, hogy te érted amit írsz. Ez fontos, addig felesleges “majdnem vad idegenként” megkeresned bárkit az üzleti ajánlatoddal. Ritka ha foglalkozik vele. Tehát lista gyűjtés. Utána minél tartalmasabb és több tudást ossz meg velük. Akinek tetszik az infó, követni fog, akinek nem tetszik, leiratkozhat. Neked azokra kell összpontosítani, akik bent maradtak… ők a célpiacod, ha túl nagy a leiratkozások aránya: 1. túl kicsi a célpiacod, 2. esetlegesen kicsi még a tudásod, ahhoz, hogy szakértőnek fogadjanak el. Mindkét esetben logikával kikövetkeztethető a megoldás… Ami NEM azonos azzal, hogy abba hagyod. Egy kedves Ismerősöm skype-ján láttam ezt: “két dolog van az életben ami biztosan nem jön vissza hozzád: A kilőtt nyíl és az elszalasztott lehetőség.”… érdekes elgondolkodni ennek az igazság tartalmán.

lista gyűjtés ismert és bevált technikái:
Hasznossági sorrendben írom, viszont ez fordítottan arányos a minőségi lista létrehozásával:
Ajándék: sok feliratkozó, de ebből viszont kicsi a célpiac.
Sorsolás/nyeremény Sok feliratkozó, több vállalkozó szellemű ember, de még mindig kicsi a célpiac aránya.
További Információ, kíváncsiságra apellálás Kevesebb feliratkozó viszont ebből sokkal nagyobb arányú a célpiac, hiszen akik így feliratkoznak azok legalább informálódás szintjén legalább, érdeklődők.
Kíváncsiság kihasználása nélkül: hírekre, további információkra való feliratkoztatás: Ide csak azok iratkoznak fel, akiket tényleg érdekel az a téma, amelyről már pontosan tudják, hogy mit is ajánlasz, és közvetlenül üzleti ajánlatot, vagy friss információkat várnak tőled. Ez szín tiszta célpiac! de nagyságrendekkel kevesebb feliratkozó mint az első pár esetben. Épp ezért talán vegyesen több forrásból egyszerre több listába persze… érdemes a feliratkozókat gyűjteni. És utána elkülönítetten adni nekik azt amiért feliratkoztak.

link elhelyezés

Ez az egyik legfontosabb az interneten, és sokan ezt hagyják ki leginkább. Mert sok munka.
A lustaság nagy előny, ha valaki nem akar komoly dolgokat véghez vinni. Egyéb esetben viszont tudd, hogy vannak rövidítések, de a munka attól még munka. Vagy pénzt vagy időt kíván. Ezzel kalkulálni kell. Akinek ez sok menjen TV-zni. De ne is várja, hogy valaha is kikerül a kutyaszorítóból. Hacsak nem egy vagyon örökösségi várományosa.

Automatizált szoftverek, és cégek komplett szolgáltatás csomagokkal vannak erre a feladatra, de te magad is megcsinálhatod: keresd fel a lap.hu vagy a linkpark.hu kategorizált link gyűjteményeket, esetleg pénzes szolgáltatásokat erre, Itt is az az el, minél több, annál jobb. Még egy alaptétel van: Minél minőségibb a szolgáltatásuk annál jobb. Ez nem egyszer pénzbe kerül, de azt tudd, hosszú távon minden okosan elhasznált marketingre szánt 1 forint, legalább 4 forint nyereséget kell hozzon! MLM-ben ez az arány sokkkal nagyobb, tekintve, hogy passzív jövedelmet építesz, vagyis egy reklámmal ha visszatérő “magától működő” forgalmat generálsz, akkor az mondjuk úgy, hogy végtelen-szeres megtérülése a befektetett reklámköltségednek.

A link építés miértjét egy egyszerű, hasonlattal össze lehet foglalni, relatíve ingyenes egyszeri munka amely folyamatosan látogatottságot generál. Pontosan olyan, mint amikor a névjegyedet adod oda sok-sok vállalkozónak, hogy ők megtaláljanak téged. Ha senki nem tudja a telefonszámod, mit gondolsz hányan fognak felhívni egy nap? ha senki nem tudja, hogy te milyen szuper blogot/weblapot raktál össze, mennyien fognak a kapcsolat felvételi űrlapodon a mehet gombra kattintani? TEDD el a linkedet minél több helyre a neten, ha nincs jobb ötleted, kezdj el adwords-özni.
De elárulok egy ingyenes és hasznos technikát: Mások blogjában szólj hozzá a témákhoz, persze értelmes válaszokkal, ne az üzleted SPAM-jét küld ki… és szinte mindenhol engedélyezik, hogy megadj egy weblap címet. Tedd meg, így legtöbbször a “NEVED” alatt lesz rejtve a kattintható link. A “neved” azért tettem idézőjelbe, mert ide ha nem magadnak akarsz márkát építeni, inkább a kulcsszavadat írd pl:Netes pénzkereset vagy “MLM, ahogy még nem láttad”, vagy SikerProgram vagy ami eszedbe jut. (Ez már a SEO témaköre).
Ugyan ez érvényes a fórumokra, sok helyen nem tiltják az automatikus aláírásodban a link elhelyezését. Használd ezt az opciót.
Mindkét esetre igaz: fontos a rendszeresség, és értelmes válaszokat írj. Azért nézik meg, hogy te mivel foglalkozol, mert tetszik nekik a stílusod, vagy a tudásod, azért mert leírod az érveket nem fogják, ez itt még nem a logikus döntés ideje, ez még az érzelmi állapotok harca. Épp ezért ha kérdésekkel kíváncsiságot keltesz megnövelheted az átkattintások arányát.

Hova tedd magát az üzleti ajánlatodat? Vagy jól látható helyekre a weblapodon, vagy a hírleveleidben a megfelelő bizalom építés után direktbe. Vagy mindkettő. hiszen nem bujkálsz vele.

Az internet marketingben az igazi sikerrecept mégis mindennek a keveréke, és még sok más technika pluszban, mint a cikk könyvtárak töltése, partner programok üzemeltetése. A Saját helyzetedre vonatkozóan, tele vagy lehetőségekkel, hogy mik ezek? nézz körbe és tanulj. Rengeteg “guru” van odakint, A nagy nevek pedig már inkább szakértők, sőt profik. A trükkjük? TANULNAK folyton!!! Talán ez a siker receptje?

SEO (Kereső motor optimalizálás)

Ez a téma önmagában egy egész blogot megtöltene, Így most nem is tudom melyik részét NE írjam le. Nem nehéz sőt, ha megérted a logikáját, “magadtól is kifundálod”, hogy merre tovább.
2 része van: 1. weblap belső szerkezete, 2. a rá mutató linkek minősége és mennyisége.
Az első rész folyamatosan változásban van, de alapjaiban ugyan az. Biztos számokat mindig a piacon szereplő vezető SEO informátoroktól szerezd be, ezek csak nagyjábóliak, amik jelenleg azért működnek, ha nem hiszed nézd meg az Alexa Rankunkat :)
Tehát legyen kitöltve a weblap title, description és keywords tagjai (cím, leírás és kulcsszavak), ez mind mind kulcsszavakkal legyen megtöltve, de értelmes leírások is legyenek, description nem több mint 160 karakter, a kulcsszavakhoz, pedig 10 kulcsszónál többet ne gyömöszkölj be, de ezek a szavak, legyenek a weblapod tartalmában is feltüntetve, lehetőleg minimum kiemelt (bold), szövegekben, de inkább a h1-h3 tagokban fejlécekben. Itt van egy nagyon általános szám a kulcsszó sűrűség, megközelítőleg 2% – 10% legyen a teljes mennyiséghez képest. Ennél persze nehezebb, de már ha csak ennyit “betartasz”, akkor nagyságrendekkel többet csináltál, mint a jelenlegi weblapok 90%-a…
A külső linkeknél a legfontosabb, hogy a tiedhez hasonló tartalmú, magas PR értékű weblapokról legyenek rád mutató linkek, és persze minél több különböző weblap legyen ez.
Nagyjából ennyi az alap, de ha érdekel a téma (mivel ingyenes reklámot tudsz vele készíteni, így érdekeljen). akkor keress SEO cégeket, weblapokat ebben a témában, és kezd el alkalmazni a saját weblapodon.

Amint azt már valószínűleg kitaláltad, mindezt azért írtam le, hogy összekombinálhasd, készíthess egy weboldalt, felfuttasd és ezen az oldalon gyűjtsd a feliratkozókat, akiknek majd a Sikerprogramot a saját ajánlói linkeddel és a bannerekkel megmutathasd. Ez az internet marketing eszköz egy automata lehet a kezedben, így a saját munkádat, segítheted vele. Amíg te mész és megmutatod a laptopodon embereknek a sikerprogramot, a webirodádat és regisztrálod őket, addig ez az oldal gyűjti neked az új jelölteket, akik vagy automatikusan regisztrálnak, vagy van egy találkozó amelyet összehozhatsz vele. És eddig, ha a munkádat tetted bele, akkor egy filléredbe sem került. De ha kell egy gyors löket látogatókból, akkor a következő részből kiderül, hogy akár pluszban meg is reklámozhatod. Azzal meghatványozódik a látogatók és a konverzió (Ezt nem tudom, hogy miért van, de akik a google adwords-ön keresztül jönnek, bármelyik weblapomra, nagyságrendekkel jobb konverziót jelentenek.)

Hirdetések:

Ebből is vannak ingyenesek, és pénzesek is. Személyes tapasztalatom az, hogy a túl sok és a túl kevésbe kerülő reklámok nem hoznak konverziót, vagy nagyon keveset. Nem lehúzni akarok egy-egy reklámszervező céget, de például nem is olyan régen nagyjából 600.000 Ft-ot költöttünk reklámra 3 hónap online megjelenés garantált minimum 600.000 megjelenés bannernek. A megjelenések meg is voltak a statisztikák szerint. A banner ütős lett, még átkattintás is volt, de elmaradt az amire a legjobban vártunk: A konverzió (Amikor egy látogatóból vásárló vagy feliratkozó, vagy érdeklődő lesz.) Szó szerint elmaradt, egyetlen egy vásárlás lett belőle, magyarul kb 597.000 Ft-ot buktunk ezen a kampányon. Más: sok embertől hallom, hogy nincs egy emberem se. Megkérdezem, hogy hogyan dolgozik? Válasz? Hát az expressben adott fel hirdetéseket szorgalmasan naponta… No comment.
Egyrészt ha valami nem működik, akkor nem szabad ugyan azt csinálni. Másrészt tudható, hogy az expressbe miért mennek olyanok akik MLM-el foglalkoznak? IGEN, Mert fel akarják adni a saját hirdetésüket :)
Aki MLM-et keres, az hallomások alapján egy létező cég nevére, vagy a termék nevére keres a keresőbe, vagy beírja, hogy “MLM lehetőség” De általában emberek nem keresnek MLM-re szerintem Ács Zoltánon meg Rajtam kívül nem sok ilyen elvetemültet lehet még találni. Az emberek általában “találkoznak” egy MLM lehetőséggel és a személyes ismerősük, szomszédjuk vagy a szponzoraik, mutatják be nekik, vagy ami mostanság elterjedt, megkapják hírlevélben valakitől akihez feliratkoztak.
Itt megjegyezném, hogy sokan ezt feliratkozás nélkül levélszemétnek is küldözgetik, kérlek te ne legyél soha ennyire kontár! mind amellett, hogy törvényileg támadható leszel tőle, idegesítő inkább, minthogy érdekes legyen a 100. olyan levelet “olvasni”, hogy “be szeretném neked mutatni a legjobb lehetőséget….”. Főleg mikor ugyan az a figura, másnap előröl kezdi persze egy a tegnapinál jobb lehetőséggel :)
Visszatérve:
Tényleg csak azok keresnek MLM lehetőséget, akik elég felvilágosultak és nem tömték tele a fejüket “az MLM a megtestesült gonosz” frázissal… De egy dolog biztos, egyik nagy vezető se az expressben keresett, MLM lehetőséget magának. konklúzió? A hirdetés csak akkor működhet, ha a célpiacodnak van tálalva ami !!!?nehéz?!!! és direkt akkor amikor kereső fázisban van.

Meg fogsz lepődni talán, de A Google adwords vagy egy facebook hirdetés pontosan ezt a célt szolgálja: Kezdem az egyszerűbbel: Facebookon, nemre, korra, “magamról részben beírt” szóra, földrajzi elhelyezkedésre és ki tudja még mire tudod szűkíteni, hogy ki lássa a hirdetésedet. Vagyis az aktív korosztály 30-60 évig akinek az átlag jövedelme 150.000 Ft alatt van és a profilján megtalálható az MLM szó és mondjuk egy tagadó szó sem szerepel, minimum van mondjuk 500 ismerőse… PONTOSAN A TE CÉLPIACOD!
Ő már felvilágosult, hogy nem lesz nyugdíja, szar keresete van ezért elkezdett valami MLM szerű dologgal foglalkozni, tehát az alapokkal már tisztában van, és pozitív a gondolkodás módja ez tuti biztos, ha egy profilt tagadás nélkül ki tud tölteni akkor még intelligens is, van facebook profilja így még technikai nehézségei sincsenek a számítástechnikában és aktívan ismerkedik mert jó sok ismerőse van. Ideális jelölt, ha még a munkahelye szerint vállalkozó, na akkor tökéletes, mert az APEH (NAV) már úgy is szorongatja a ***** -it…
Lehet, hogy nevetsz, de ez a szomorú Magyar valóság…

És pont az ilyen embereken lehet segíteni egy nagyon jó ajánlattal!!! Ha megtanítod őket “halászni”
Van indítékuk, hiszen ennyi tapasztalattal, már felfogták, hogy nagy a kutyaszorító körülöttük. Van kitartásuk, hiszen vállalkozók, tudják, hogy egy pár ezer forintból elkezdhető vállalkozás nagy kincs, hiszen ők több százezer, vagy több millió forintot fektettek be, hogy el tudjanak indulni.
De nagyon elkanyarodtam a témától, tehát, ki tudod szűrni, hogy kinek mutassa meg a hirdetésedet a facebook, és a legjobb, hogy átkattintás alapú! Vagyis attól, hogy szegény kiszemelt áldozat látja a hirdetésedet te még nem fizetsz érte. Ha megnézi, a konkrét ajánlatodat, vagy feliratkozik az oldaladon, akkor kipengetsz némi aprópénzt a facebooknak és mindenki boldog.
Másik nagyon jó, dolog a Google első helyén lenni, azokra a kifejezésekre, amikre a hasonló emberek keresnek, de ha ez nem megoldható, akkor Google adwords. Itt viszont csak óvatosan elég egy rossz kulcsszó és akár több ezer forintot is kidobhatsz az ablakon.
HA viszont tudod, hogy mit csinálsz, 3-10 Forint per átkattintásért mondjuk 10.000-20.000 Ft per hónapból te lehetsz Magyarország legnagyobb termékforgalmazója adott termékre, vagy neked lehet a legnagyobb adatbázisod a kezdő vállalkozók között. Vagy amit éppen csinálsz Nagyon meg tudja lendíteni az üzletedet párszáz új feliratkozó, vagy regisztrált ember a Sikerprogramban. Vagy akármelyik MLMben amit építesz. nos mindez nyamvadt 10-20.000 -ért. emlékszel a reklám visszatérülésről? Egy MLMben a visszatérülési ráta egy aktív vezető esetében végtelen, mert havonta bevételhez jutsz egyre többhöz ráadásul… szerinted 100 lehetőséget kereső új ember akik vezető beállítottságúak, mit művelnének a TE hálózatoddal? csak fejenként építsenek 1-2 év alatt nem több csak egy nyamvadt kis 1000 fős saját struktúrát az a te hálózatod 0-ról 100.000-re gyorsulását jelentené 1-2 éven belül. Ha ismered mondjuk a NexEurope vagy a TalkFusion, vagy akár az Agel marketing tervét ahol végtelen mélységből valamilyen ciklusok alapján kapsz kifizetést és kiszámolod csak a havi aktivitásokat, hogy 100.000 ember mennyi pontot hozhat össze havonta… Szerinted mennyi karakter kellene, hogy az utolsó havi jutalékodat forintban leírd? 10? 12? És ha mind a három hálózatban részt is vennél ugyan azzal a csoporttal? 15-16 számjegy? egy hónapra? és ha mindennek csak a 1/10-e jön össze? Szóval gondolkodjál… Egy munkahelyen egy ember élet alatt nem lehet ennek a 1000-ed részét megkeresni összesen. Nem titok, hogy általában az emberek 90%-a nem is ér el ekkora sikereket még MLM-ben sem és tudod, hogy miért? Mert elfelejt tanulni, mindig azt csinálja ami már az elején se hozott eredményt, és mindig sokkal többet vár mint eddig. Aztán egyszer csak megunja, azt mondja, hogy hát ez… pfúúú, mekkora egy át**** vágás… Pedig az egyetlen probléma csak annyi, hogy ő nem csinálta meg a házi feladatát. De persze ezt elmondja 10 embernek akik azonnal tovább adják a hírt… és a végén felépít egy anti MLM hálózatot… jutalék nélkül. Na szóval te ne legyél ilyen, ha valami nem úgy megy, ahogy szeretnéd, nézd meg mások hogy csinálják, tanulj és kifogások helyett, inkább új jelölteket keress, új cég helyett, pedig másik vezetőt a struktúrádban, Vagy már eleve keresd fel a szponzorodat és ne ész nélkül állj neki a munkának.
És hirdess!!! Jó helyen olcsón, ha kell tanulj hozzá, hogy pozitívan gyere ki anyagilag. Mindenképpen célpiacnak hirdess csak! illetve a megfizetett hirdetések mellé használd az itt tanult többi módszert is.

webkonferenciák

Ha ilyeneket tartasz akkor 2 dolog biztos: nincs hiány az önbizalommal, hiszen tömegek előtt is tudsz beszélni. Érted amiről beszélsz, különben üres konferencia terembe mennél minden időpontban hamar.

Elárulok egy titkot… Mindenki olyan szponzort akar, aki rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Emberi psziché… Viselkedés minta, csorda ösztön, a legtöbb embernek az kell ami a másiknak. Mitől leszel kapós? HA sokan ajánlanak. Igen ám, de hogyan tegyék ezt, ha 1: nem ismernek, 2: nem tudják mit tudsz?
Egyszer kell legyőznöd a tömeg előtti beszéddel járó kezdeti lámpalázat és onnantól már menni fog, sőt természetes lesz számodra, arra figyelj, nehogy túl lazulj :)

HA még nem tartasz ilyet, nem gond. Gondolkozz el rajta, hogy tarts persze csak ha az igazán sikeres emberek nyomdokaiba akarsz tartozni, vagy le akarod őket előzni… (ennek csak egy trükkje van, őket kell behoznod a saját üzletedbe, de pszt, ezt nem én mondtam :) ).
Visszatérve, ha még nem tartasz saját webkonferenciát, akkor használd a mások által megtartott webkonferenciákat, és vidd el rá az ismerősöket, hiszen egy-egy vezető ezért vállalta el, hogy webkonferenciát tart, hogy TE elhívj oda mindenkit akivel nem lehet személyesen beszélni. A mikrofon másik végén állónak már oly mindegy, hogy 100 vagy 100000 ember előtt beszél… Te legyél az aki mindig leterheli az interneten a szervereket, aki a legtöbb vendéget hozza, akiket utána már csak segíteni kell, hogy regisztráljanak, és legközelebb ők hozzanak vendéget.

Nem tudom ismered-e az egy hatalma című tanmesét:
Ma 1-edül vagy
Holnapra keress egy társat, akkor ketten lesztek.
Holnap ketten vagytok holnap utánra keressen mindenki még egy társat…Inkább leírom, hogy ez naponta mit is jelent, csak 10 napig:
1
2
4
8
16
32
64
128
256
512
+____
1023
Egy normális konferencia terem ettől már kifekszik… Bár állítólag a mienk most határtalan. Szerintem próbáljuk ki:) holnap mindenki hozzon egy embert magával (hívj meg többet, hogy a +egy biztos ott legyen akit utána regisztrálni lehet és ő is hozza a következő alkalomra az ő +1 főjét.) a sikerkonferenciára. Utána egy heted lesz a következő konfig. amire négyen jöttök. Egy év alatt 52 hét van, ha tartod az ütemet és nem vagy milliárdos év végére komolyan mondom kifizetem a különbözetedet.
Abban egyet értünk ugye, hogy egy hét alatt 1 fő biztosan ott levő embert elhívni nem okoz gondot neked?

Akkor most egy olyan felvetés amiről az elején nem volt szó:
Használd más blogját arra, hogy ezt a tudást átadd. mondjuk kezd azzal, hogy a munkatársaid figyelmét felhívod, hogy iratkozzanak fel a webirodájukban a friss hírekre, olvassák el ezt a bejegyzést, majd olvassák el olyan figyelemmel is, hogy tényleg az leső szótól az utolsóig mindent értsenek, ha valami nagyon nem megy így se, akkor gondolom az a pár szak szó amit elfelejtettem megmagyarázni lehet a hibás… szóval itt alul a kommentekben kérdezz rá.
Ha nem lenne itt a kommentelés helye, akkor kattints a bejegyzés fejlécére felül és utána görgess lejjebb ide.

És persze, ha tetszik akkor a sikerprogram főoldalán egy lájkot légyszi eressz el, köszönöm.

Várom a további tippeket ötleteket, hogyan lehet még eredményesen átadni a hírt és szponzorálni másokat? Hogyan dolgozol TE?

Mai levél volt… De tanulságos és később is használható

2011. június 18.

Némi oktatás MLM szemmel

Tegnap este törölve lettek a struktúrából azok, akik több, mint 14 napja regisztráltak és még nem fizették be, nem aktiválták a hirdetésüket.
Ez a függvény automatikus, naponta többször lefut, a program használata közben.

Vagyis mindig “friss” marad a struktúrád. Ez gyorsít a programon, és megkönnyíti azon regisztrációk kiválasztását akik csak “rápróbálnak”.

A függvény működése a bináris struktúrádra van a legnagyobb hatással:
Ugyanis, azok a regisztráltak akik a 14 nap alatt nem akarnak mátrixot indítani, törölve lesznek, ha nincs alattuk egyetlen beeső munkatárs se.
Ha van egy oldalon (úgynevezett lábon) akkor az a munkatárs felcsúszik a törölt pozíció helyezett szponzorához, vagyis a bináris struktúrában a kitörölt hely feletti pozícióhoz.
Ha a törölt pozíció alatt két lábon van beeső munkatárs, akkor a pozíciót nem lehet törölni, hiszen egy helyre 2 üzletközpontot nem lehet tenni.
Ebben az esetben marad egy “eladando” felhasználó. Ez a pozíció szó szerint értékesíthető, elajándékozható, ha találsz olyan munkatárs jelöltet, aki komolyan gondolja, hogy dolgozni és pénzt találni szeretne.

Ebben az esetben kérlek beszéljétek át a rendszer működését, majd juttassátok el nekem, az új munkatárs email címét, választott felhasználó nevét, mobilszámát, teljes nevét. Kap egy ideiglenes jelszót, és már csak fizetni, aktiválni kell az üzleti pozícióját.

Más: egy-két vezető jelezte, hogy van olyan munkatársa aki, bejött, be is fizetett és szó szerint várja a sült galambot, vagy meg szeretné venni a 3. gazdasági osztályos mátrix indulását. Erről szeretnék pár gondolatot írni.
Előre bocsájtom ez egy körlevél. Nagyjából 1700 embernek megy ki, így ha nem rád vonatkozik, bocsánat:

Sült galamb váró effektus: Minimum 2 munkatársra, akik tovább viszik ezt a hagyományt (vagyis lesz két munkatáruk, akiknek lesz két…..és így tovább.) MINDEN MLMben szükséged lesz rá. Tehát ha neked nincs, akkor hiába éred el az MLM-eket, nem lesz csoportod, vagy jutalék jogosultságod, ez a minimum, ha pénzt szeretnél keresni.

Sikerprogram 6-os tagolás, miért? Az MLM rendszerek 80%-ban ha van 6 vezetőd, akiknek legalább ennyi vezető munkatársuk van, akiknek….stb. Akkor a rendszerből kivehető maximum szint és maximum jutalék a tied lehet. Ismétlem nem mindegyik MLM-ben, de a hálózatok 80%-ban a 6 fő széles sok-sok mélységű hálózatoddal, a lehető legmagasabb szintre juthatsz. Ezért találtam ki a 6 munkatársat, mint alap a SikerProgramban. Hozzáteszem, hogy minél több munkatársad (aktívak, már munkában is) van annál több lesz a kereset, ez négyzetesen arányos. Ezért akinek megy a munka ne álljon meg 6-nál.

Mikor lesz kész-pénz jutalék? Amikor TE akarod. Ha azt amit a pirosgombos szabályzat leír, egy hét alatt teljesíted (6 fő 3csillagos munkatárs), akkor kb 3 hét múlva, ha 5 perc alatt összehozod, akkor kb 2 hét múlva pénzed van, ha 5 év alatt éred el ezt, akkor kb 5 év és két hét múlva lesz pénzed. De tudd, hogy ez munkával jár, amit nagyon durván meg is fognak fizetni neked is, meg a csoportodnak is.

Miért nem lehet megvenni a 3. gazdasági osztályos mátrixokat?
Mert ha meg lehetne venni:
1. Sok embernek nem lenne csoportja, mire az MLM-ekig eljut. Vagyis nem lenne aki kövesse oda, és onnan hiába van bent, nem lenne jutaléka. Így hogy a második gazdasági osztállyal tudtok indulni, kb 42 2.gazdasági osztályos munkatársra van szükséged a csoportodban, hogy eljuss a 3.gazdasági osztályba.
pontosítok: 6 saját és nekik fejenként 6 fő = 6+36 Fő.
2. Mert sok olyan ember van akiknek kell a pénzügyi segítség, de nincs 30.000 Ft-juk. Velünk sem lehet kiszúrni, hiszen a SikerProgram a TE segítésedre jött létre, nem a nyomorba döntésedért. Lásd első pont…

Mi a jobb? Halat adni az éhezőnek, vagy megtanítani halászni?

Természetesen megtanítani, hiszen, ha a kész megoldást adod, akkor ő éhen fog halni, amint TE odébb állsz. Márpedig sok “éheződ” is van. Nem fogsz tudni mindig mindent mindenki helyett megoldani. Ezért kérlek, hogy ha TE aktívan dolgozol, könnyen megy az ismerkedés, az új munkatársak “megszerzése”, akkor tanítsd meg a szponzoráltjaidat arra, amit te csinálsz, csak így lehet stabil, jól működő csoportod. Hiszen TE magad is akkor fogsz jó pénzt keresni, ha sok munkatársadat sikeressé teszel.

Miért lenne az jó neked, ha mégis egy két ismerősödnek segítesz csoportot építeni, ha neked könnyen megy?

Ez most kicsit ellentmondásos, mint az élet, de ha valamely csoporttársad nem jut egyről a kettőre, sehogy… két választásod van, ha te magad pénzt akarsz keresni (találni, mert keresni mindenki tud… )
1. Segíteni a munkáját, “Halat adni neki”, vagy inkább megtanítani halászni. Így lesz egy “aktív vonalad”, ha valaki pénzt kap, azért mert van egy csoportja, és “megveszi” az aktivitást, akkor nem nagyon jellemző, hogy “ingyen” (a jutalékából) ne venné meg az aktivitást. Vagyis a forgalom miatt ismét jutalékod keletkezik. Tehát a STABIL csoport a fontosabb, nem a nagy tömeg.
2. Keresel helyette egy másik munkatársat, aki aktívabb (munka ügyben).
Ez utóbbinak van egy buktatója, ha csak ezt csinálod.
Ha mindig csak új munkatárs kereséssel foglalkozol, a te jutalékod növekszik, de a lyukas vödör effektus megjelenik a hálózatodban: mindig újabb és újabb munkatársakat hozol, akkor van pénzed, de a régiek kihullanak, így soha nem lesz passzív jövedelmed.
Megoldás?
Tanítsd meg az új munkatársaidat, a másolódás törvényére (amit itt most leírtam), tanítsd meg őket ugyan ezt megtenni. és keress új munkatársakat, akiket ismét megtaníthatsz és akik utána veled összeadódva, exponenciális csoport növekedést hoz létre.

Mi a különbség az én dolgozok és a mi dolgozunk között?

Az “ÉN” dolgozok, mondjuk hetente 2 főt ez úgy nézki, hogy:
1.hét – +2 fő (Összesen: 2 fő)
2.hét – +2 fő (Összesen: 4 fő)
3.hét – +2 fő (Összesen: 6 fő)
4.hét – +2 fő (Összesen: 8 fő)
5.hét – +2 fő (Összesen: 10 fő)

A “MI” dolgozunk esetében?
Vagyis ha te hozol két főt és megtanítod őket hogy ugyan ezt tegyék (ebben a példában te munkáddal nem is számolok tovább, de az esetben még nagyobb számok jönnének ki):
1.hét – +2 fő (Összesen: 2 fő)
2.hét – +4 fő (Összesen: 6 fő)
3.hét – +8 fő (Összesen: 14 fő)
4.hét – +16 fő (Összesen: 30 fő)
5.hét – +32 fő (Összesen: 62 fő)

Azt hiszem ez így is látványos különbség, írd le mondjuk 10 szintig…

Jövő héten lesz vezetői konferencia, ott ilyen és hasonló dolgokat fogunk megbeszélni, valamint ötlet börzézünk, ha sikerül, a további fejlesztésekkel kapcsolatban. Addig is kellemes hétvégét, jó munkát jó pihenést kívánok neked.

Egy kérdésem van amelyre magadnak a gondolataidban válaszolj: Olvasd el a levél közepét amely a mikor szeretnél kész-pénzt részt tárgyalja, és a kérdés:
TE mikor Szeretnél Komolyabb passzív jövedelmet szerezni több szálon a SikerProgram által?

Richárd

Weblap építés alapjai

2011. május 31.

Sokan kérték már…

A mai bejegyzésben szó lesz:
Közösségi oldalak profil készítéséről,
Honlapépítők kezeléséről,
Blogépítésről,
HTML alapokról: úgy, mint banner kódok beépítése weboldalba.

Helyzet jelentés, avagy miért is kell egy weblap neked?

Egyszerűen muszáj a mai világban az interneten jelen lenni. Enélkül aligha csinálhatsz üzletet illetve rengeteg ismerősöd nem fog megtalálni. Tehát ez nem választás kérdése egyszerűen tény, hogy kell létezzem egy oldal ami veled vagy az üzleteddel foglalkozik. Nagyon egyszerű példa, hallasz egy cégről, egy márkáról ami számodra új és még tetszik is. Mit teszel? (Az emberek 90%-a így tesz, lehet, hogy TE személy szerint még nem, de nyugi eljön ez az idő is :) )…
Eltaláltad: felmegy a google.com-ra vagy valamely kereső vagy közösségi oldalra és rákeres a plusz információra. Manapság az a cég már nincs is számon tartva amelyiknek nincs weblapja. Olyan természetes ez, mint huszonöt éve a személyi szám volt… Mellesleg a SikerProgramban ahhoz, hogy igénybe tudd venni a szolgáltatásunkat kell egy URL amelynek a reklámjára szívesen áldozol egyszeri 3600 Ft-ot.

Mindazon által, ha nem akarod megtanulni a webszerkesztést, nem probléma. Manapság már minden 150. ember weblapépítő, így egy gyors keresés a google-ban vagy a facebookon és találsz olyat aki pár ezer forintért megépíti neked sec-perc álmaid weblapját, ha magad csinálod akkor akár ingyenes is lehet, leszámítva a saját időd, ami azért drágább jóval, mintha valaki megcsinálja neked a lapot. De nem lehet akadály az apadó pénztárca ez esetben.

Közösségi oldalak

Ezzel a legkönnyebb saját oldalt létre hozni, annak aki nem érti, maximum 5 perc és kész oldala van.
Miért?
Mert egyszerűen választasz egyet, amely szimpatikus vagy amelyikbe meghívtak…
Kitöltöd a regisztrációs űrlapot, ahol elkérik a neved, a fényképed, az email címed, a születési dátumodat, esetleg telefon számot. Választásodtól függően még ezt-azt, de mind olyan adat amire tudsz ha akarsz válaszolni. És kész, lehet, hogy kapsz egy levelet, hogy erősítsd meg az email címedet ott egy linkre kattintás általában és megvan az oldalad pl: http://twitter.com/Sikerprogram kb 1.5 perc volt regisztrálni… Ennyi van egy URL-ed…
Javaslom a “menőbb” közösségi portálokon való részvételt (mindegyiken, ne csak egy-en… ), mert itt több ismerőst találhatsz, jobban kidolgozott rendszer van a saját profilod reklámozására…stb…stb…stb.

http://facebook.com/

http://twitter.com/

http://iwiw.hu/

Ezekben az a közös, hogy több millió ügyfelük van és célozható a saját adatlapod egy egyedi URL-el. TEHÁT NEM SIMÁN http://facebook.com/ hanem például http://facebook.com/ASikerProgram (elő cím)

Még egy apróság ami mindenhova érvényes, úgy is mondhatnám, hogy örök érvényű szabály. Ha egy weblap webcímét kérik tőled, vagy a weblap URL-jét az egy és ugyan az! kötött formai szabályai vannak, például ne tegyél bele felesleges szóközöket… hiszen akkor nem fog működni a linked. Tehát az internetes protokol a http:// vagy a https:// Ez jelzi a böngészőnek, hogy weblapot kell letöltsön, és nem mondjuk egy FTP hozzáférést kérsz tőle…
Utána szóköz nélkül általában érdemes megadni a www. ez jelzi, hogy az internetnek Melyik részét szeretnéd használni (WORD WIDE WEB (Világ széles háló)) (Ez sok esetben elhagyható)
Ez után látszik, hogy egy pont van minden esetben. Majd sorban ha van az aldomain név (pont) a fődomain név (pont) a domain szolgáltatói területi jelzése (TLD)
Nézzünk egy példát: http://www.onfejlesztes.linkcsik.net/
Ez jelzi, hogy http:// protokolon szeretnénk elérni a web azon részét(tartalmát) amely a linkcsik.net domain önfejlesztés aldomain-jén tartózkodik. Ez egy pontos domain vagy URL vagy internet cím megadása.
Fontos, mert ez az alapja annak, hogy egy tartalmat elérj az interneten. (Bocsánat azoktól akiknek ez óvodás anyag, gondolnunk kell azokra is akik most ülnek max 10-edszer gépnél)

Honlap építő oldalak

Ezekkel már egy kicsit nehezebb, weboldalt építeni, de előnyük, hogy könnyebben személyre lehet szabni a tartalmat. Nincs annyi formai megkötés. Ezek már nem közösségi oldalak, itt nem a magamról rész az egyetlen hely ahova akár üzleti leírást is tehetsz. Ha már láttál közelről egy word programot, vagy egy openoffice writert, vagy akár egy wordpadot, akkor már csak azt a pár menupontot kell leküzdened/megtanulnod ami egy ilyen helyen adódhat…
Nem sok ilyet ismerek, de a példák jól jönnek még:

http://hupont.hu/

http://mindenkilapja.hu/
Ez utóbbiba éppen most regisztráltam kattintástól kattintásig kemény 15 másodperc alatt. Most várom a visszaigazoló levelet, ami meg is jött épp most. Volt benne egy visszaigazoló link. Kattintás után előjött a lap amely tájékoztat arról, hogy sikeresen aktiváltam. Nos egy “hibát” máris találtam benne… nem működik a kis kérdőjel ikon, a bejelentkezéshez nem az általam választott felhasználónév kell hanem az email cím… De mindegy, ez legyen a legfőbb baj vele.
Beléptem az admin felületre: Alul új weblap létrehozása. Meg kell adni az aldomain nevet, a weblap címét: Na itt a title részre gondolnak, vagyis a címsort! például Béla lapja… Ki kell választani a weblap kategóriáját, majd a színvilágát. Tekintve, hogy üzleti lapot készítek, így zöld a pénz színe…
Ha ez meg van, tovább gomb. Ekkor felhozott egy ablakot, menüpont és menüpont tartalma.
Kitöltöttem két rövid írással…
Felhozta az első blog alapjainak megadását: Beírtam amit kért… egy menüpont nevet, egy blogbejegyzés címet és egy kis tartalmat. Majd tovább, ekkor képet kér. Ezt most kihagyom. nem szándékozok még galériát építeni.
Most megnéztem… kezdetnek nem is rossz :)
De nem erre voltam kíváncsi, hanem, hogy ebben a szerkesztőben tudod-e szerkeszteni a html forrást? Mindjárt utána nézek és leírom, ha megtaláltam.
Alkalmazás hozzá adása azon belül új alkalmazás azon belül én elsőre a külső alkalmazást találtam meg, és annak a hozzáadása után azonnal a HTML szerkesztés mint lehetőség jött elő.
Oda lehet beszúrni egy banner kódot például. Igaz ezt az oldalsávba teszi, ami általában egy vékonyabb csík, tehát ne a széles bannert próbáld ide beerőltetni.
A főmenüben van olyan, hogy új tartalom hozzáadása, nos innen kiválasztottam az első oldalt amit bekért tőlem az új lap létrehozásánál. majd ennek a szerkesztésekor a jól ismert szerkesztő látható (ami hasonlít egy word-höz) nos innen egy weboldalt szépre elkészíteni már gyerekjáték. a HTML kódokat pedig a szerkesztő jobb felső sarkában lévő FORRÁSKÓD gomb megnyomásakor tudod szerkeszteni. Vagyis oda tudod beilleszteni a szélesebb bannerek kódjait is, amit például a sikerprogramos webirodád marketing menüpontja alatt találsz.
Ennyi a többi lehetőséghez javaslom keress egy html tanfolyamot, ahol az alapokat elmagyarázzák, illetve vegyél pár leckét a word kezeléséből, ha kell. És olyan weboldalt építesz pár napon belül amilyet csak szeretnél.
Egy apróságra kérlek figyelj oda… NE VOND el az olvasód figyelmét olyan kütyükkel az oldaladon amik nem tartoznak a tárgyhoz. például minek rá, naptár vagy óra? Amikor épp a közös jövő építése a téma amire koncentrálnia illik az olvasódnak… Ha kész a weblap akkor jön a nagy munka, a weblapodnak van egy linkje a lap elkészítésekor adtad meg… Valami ilyesmi: http://sajatlapom.mindenkilapja.hu
A nagy munka az lesz, hogy ezt a linket is (természetesen a sikerprogramos linkeddel együtt) minél több helyen kitegyék… legyen ott az összes közösségi média profilodban, fórum/blog hozzászólásaidban, levélaláírásodban, az ujjlenyomatodon, a névjegykártyádon mindenhol, ahol más is láthatja. Igazán nagy látogatottságra mégis a fizetett reklámokból lehet szert tenni. De ez más téma, a munka mindig hoz valamilyen eredményt, ezért legyen ott a linked mindenhol ahol csak lehet.

Blog építő oldalak

Nagyon hasonlóan működnek mint az előző, de ide általában nem “statikus” oldalakat hozol létre, hanem egy hírfolyamot. A blogokra érdemes “folyamatosan” tartalmat tenni, hiszen egy-egy témában egy blog ha minimum hetente van új tartalom rajta, akkor elég jó helyezést elérhet a google-ban. És az jó forgalom, ingyenes! és sok lehet, akik azt keresik amiről te írsz, tehát egy blog nagyon jó arra, hogy pont azokkal tudj kapcsolatba lépni, akikkel akarsz.
Blogmotorokból sok féle van
egy párat felsorolok:

http://word-press.hu

http://blogger.com

Segítség ez utóbbihoz: http://www.bloggerblogolas.com/
A blogokon is van úgynevezett widget(oldalsáv), vagy lehetőség a html szerkesztésre, tehát oda se nehéz beszúrni a banner kódodat. Ha blogolsz, ne felejts el adsense-t tenni rá http://adsense.com sokszor segédprogrammal automatikusan ki lehet osztani, hogy hova kerüljön a hirdetés, és mennyi. Ha szerencséd van egy két olvasód a bezárás gomb helyett, inkább egy reklámra kattint, mert ezek olyanok, hogy általában a lapod tartalmához illeszkedő hirdetéseket jelenít meg, tehát mindenki nyer ezekkel a kattintásokkal. Nem láttam még adsense milliomost, de ami pénzt így megkeresel, ha reklámra költöd, sokkal jobb eredményt is elérhetsz a weblapoddal… Ha azon valamit “árulsz/hirdetsz” A marketing akkor jó, ha minden elköltött 1 forint legalább 4-et tesz a zsebedbe… én azt mondom, hogy ezt, ki lehet hozni ingyenesre is a fenti trükkel. Persze azt csinálsz a jutalékoddal amit akarsz ez csak egy tipp volt.

HTML magyarázat és alapok

Végezetül nézzünk meg egy minimális kis HTML ismeretet. Tényleg minimális, keress rá a google-ban, hogy kataporta, vagy “html tanfolyam” ott mindent megtanulhatsz amire csak szükséged lehet.
Természetesen az amit itt leírtam közel se elég ahhoz, hogy értékesítési rendszert hozz létre, vagy hasonlóan komoly oldalakat, azt érdemes szakemberre bízni, hacsak nincs pár éved, hogy megtanulj dinamikus php oldalakat előállítani/adatbázist kezelni, biztonsági kódsorokat hozzáépíteni, de az tényleg csak akkor kell, ha nagyon komolyan internetes értékesítésből vagy hasonlókból akarsz megélni.
Ha neked egy egyszerűbb weboldal is megteszi, bőven elég annyit tudni, amit pár óra/nap alatt elleshetsz egy online tanfolyamon.
HTML nyelv írja le az oldalad tartalmát:
Alap, hogy a szövegeket fejlécekbe és bekezdésekbe tudd sorolni
A HTML “parancsait” kacsacsőrök között kell megadni:
Egy rövid összegzés a HTML formai részére:

<h1>fejlécszöveg</h1>
<h2>másod fejléc</h2>
<h3>harmad fejléc</h3>
<p>bekezdés</p>
<br> = sortörés ennek nincs olyan lezáró tagja, amit a fenti sorokban láthatsz
<a href="URL">link szövege</a>
<img src="Képfájl URL-je" border="0" />

A HTML részei:
<html>
<head>
</head>
<body>
<p>ide jön a tartalom</p>
</body>
</html>

Egy bannerkód:
<a href="http://sikerprogram.net/linkstart-2×2/?ajanlo=1000"><img src="http://sikerprogram.net/kepek/468_2x2.gif" border="0" alt="SikerProgram, 2x2linkstart"></a>
Áll egy linkből ami mutat valahova és ami magában foglal egy képet az olvasónak így a kép lesz kattintható. Ennyi, minden HTML bannerkód így épül fel. Hogy hova kerül a kattintó az az <a href="http://sikerprogram.net/linkstart-2×2/?ajanlo=1000"> tag href paraméterétől függ., hogy mi a kép az meg az <img> tag src paraméterébe írt URL-től függ. Ha ezt tudod bármilyen bannert össze tudsz állítani, és a megfelelő helyre képes leszel beszúrni a saját weblapodba, készítsd azt bármivel, ahol a HTML forráshoz hozzáférsz.

Ha a sikerprogramban esetleg eddig azért nem értél el olyan sikereket amilyeneket szeretnél, akkor remélem ez a bejegyzés segít neked. Ha te vagy valamely csoporttársad azért akadt el, mert nem volt honlapja mutasd meg neki ezt a bejegyzést. Ezzel a linkkel: http://sikerprogram.net/blog/2011/05/weblap-epites-alapjai/

Egy kis szemlélet fejlesztés

2011. május 12.

Született ma egy bejegyzés a networkmarketing-pro blogon, annyira egyszerű és frappáns, hogy kénytelen vagyok itt is megosztani ahogy tettem azt az önfejlesztés blogomon is.

Eric Worre az agel cégnél fut(ott) be óriási karriert, így azt hiszem joggal állíthatom, hogy minden szava kincset ér. Mindazon által sok MLM tévhitet szétoszlat, például a "kedvencemet":
"Az MLM-ben nem kell dolgozni akkor is milliomos leszel."
Ez az állítás még akkor sem igaz, ha már sok éves munkával, vagy egy-két frappáns ötlettel, könnyen másolható rendszert építettél, óriási struktúrád van vezetőkből, akiket megtanítottál pénzt keresni. Például megmutatod nekik az ilyen és hasonló gondolkodásmódot. Ebben az esetben a munka már nem is annyira munka, mint inkább szórakozás, életstílus, ami rengeteg szabadidővel jár, (szemben egy 8-17-ig tartó munkával, ahol az idődet cseréled fizetésre).

Ahhoz hogy ezt át tudd érezni, el tudd képzelni célként, és így önmagadat tudd motiválni a tanács megfogadására és arra, hogy végre a saját kezedbe vedd az irányítást, ahhoz kell, hogy tudj egy kicsit a jövőbe látni. Valamint, hogy legyen türelmed kivárni, amíg a munkádért járó megérdemelt jutalmadat passzívan is megkapod.

Kérlek figyelmesen hallgasd Eric-et, már csak azért is, mert:
1. Olyan életet él amilyet sokan szeretnének csak…
2. Meg is cselekedte (és teszi még ma is) amiről beszél.
3. A sikerprogram tagjaként az Agel-ben is részt fogsz venni. (benne lesz abban az 5-6 rendszerben, amelybe teljes csapatoddal együtt be fogunk téged is regisztrálni, ha itt lesz az ideje)
Így közvetett módon, de Eric a te szponzorod is lesz



(A magyar felirat méretét a +/- billentyűvel tudod növelni/csökkenteni.
Ha a felirat nem jelenne meg rögtön -> vidd az egeret a videoablak jobb alsó sarkában lévő felfelé mutató háromszögre és klikkelj a “cc”-re! Ha nem látsz “cc”-t, akkor a “=”-re!)

Visszatérünk az internet marketinghez 2. rész

2010. december 29.

Na akkor folytassuk…

Előző bejegyzésben az alapokról volt szó, most az összképet szeretném egy kicsit megmutatni.

Az internet marketing akár az élet más területei egyfajta egyedi szemléletet igényel. Ez is emberekkel való foglalkozás ugyan úgy mint ahogy egy eladó munkája, vagy egy hálózatépítőé, de végső soron az életben is emberi kapcsolatokat ápolunk alanyi előjogon…
Az internet marketing sokkal inkább csak egy eszköz a kapcsolatteremtésre és a tömeges kapcsolattartásra, minthogy egy külön szakma lenne.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Visszatérünk kicsit az Internet Marketinghez

2010. november 29.

A továbbajánlás művészete, és “fogások”

A továbbajánlások elengedhetetlen kelléke, a bizalom, a megfelelő kommunikáció és akár tetszik akár nem bizonyos technikák. Ez utóbbiakat úgy is emlegetik, hogy a befolyásolás eszközei. Ezzel a megfogalmazással viszont nem a lényeget, hanem a negatív (rosszindulatú) befolyásolást emelnénk, ki, márpedig csalással nem lehet semmire jutni, hiszen a bizalom sérülne.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Credit kártya terv

2010. november 9.

Sziasztok ismét.

Tegnapi hírfolytatása: A paybox.me számlátokhoz tartozó debitcard grafikai versenyt írt ki. Amikor a dobozt kinyitják, terveik szerint több száz elkészített grafika közül választhatsz, hogy milyen “műanyag kártyával” szeretnél világszinten hozzáférni a megkeresett dollárokhoz. Nos Nem bírtam megállni a késztetést, hogy kihagyjak egy grafikai versenyt :)

A kártya az alábbi linken elérhető, ha tetszik kérlek szavazzatok a paybox oldalon lévő lehetőséggel.
http://www.paybox.me/share-card.php?id=5565

Előre is köszönöm. Richárd

Virtapay a türelem próbája

2010. november 8.

Ingyen pénz csak olvasd végig.

Nem tudom hallottál-e már a paybox.me/virtapay.com lehetőségéről.
Összefoglalva: Egy új internetes pénzkezelő eszköz (onlinebank), Kanadai kezdeményezés előtelepítési fázisban.
Céljuk, hogy a világ legjobb online bankjává fejlődjenek.
Amiért különleges ez a lehetőség az az, hogy teljesen ingyenesen ingyenesen lehet számlát nyitni sőt $25 dollárt csatlakozáskor jóvá írnak.
Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Sikerprogram lépései

2010. október 23.

A bejegyzés felépítése

  • Mit kell csinálni az eredményekért
  • A haladás menete
  • A jutalom
  • Hogyan juss segítséghez ha elakadsz

Mit kell csinálni az eredményekért

Ez pár pontba összeszedhető: (Kérlek ellenőrizd le, hogy te hol tartasz és a további lépéseket vidd végig, ha kell kérj segítséget a szponzorodtól.)

  1. Regisztrálj
  2. Fizesd be a szolgáltatás díját, paypallal vagy bankkártyával. esetleg alertpay-el.
  3. Add meg a weblapod adatait.
  4. Aktiváld a 2×2 mátrixot.
  5. Olvasd át a nagy piros gomb megnyomása után a lehetőség ismertetését és kattints rá a nagy piros gombra.
  6. Mutasd meg a továbbajánlói linkeddel a sikerprogramot minél több embernek. Legalább addig amíg 6 komoly munkatársad el nem indul.
  7. Segítsd munkatársaidat, hogy ugyan ezt megcsinálják és megtanítsák az ő munkatársaiknak.

Ennyi.

A haladás menete

Tételezzük fel 1. hónapban 6 komoly munkatársat tudsz elindítani: (Ezzel számolunk, ha ez a minimum megvan akkor érvényes a számolás.)

  1. hónapban így a csoportod mérete: 6 fő 1 alkalommal 100% hogy kifut a mátrixod.
  2. hónapban 36 taggal bővül a csoportod, mert mind a 6 munkatársadnak segítesz az ő 6 emberét meghozni. vagyis a csoportod mérete 6+36 = 42 fő. Ekkorra legalább 4 alakalommal pörgött ki a mátrixod.
  3. hónapban a csoportod újabb: 216 fő-vel növekszik hiszen a 2. hónapban új 36 főnek is fejenként 6 fő kell. ekkorra 100%-hogy egyszer minimum kipörög a második gazdasági osztályban lévő mátrixod is.
  4. hónapban a csoportod újabb: 1296 fő-vel növekszik hiszen a 3. hónapban új 216 főnek is fejenként 6 fő kell. ekkorra 100%-hogy négyszer minimum kipörög a második gazdasági osztályban lévő mátrixod is.
  5. hónapban az új munkatársakkal kipörög a 3.gazdasági osztályban lévő mátrixod is vagyis a hónap végére az LGN rendszerében regisztrációd következik.
  6. hónapban az új munkatársakkal kipörög a 3.gazdasági osztályban lévő mátrixod újabb 3 alkalommal, vagyis a hónap végére az NexEurope rendszerében regisztrációd következik. Plusz a te eredeti 6 munkatársad is eléri az lGN csatalakozást vagyis ott is kipörög egyszer a mátrixod, ami bevételt jelent neked $777-t.

És így tovább…
Kérlek vedd észre a ciklikusságot, és számold ki mi mindent fogsz megkeresni 1 év múlva, ha betartod, és betartatod a minimumot a csoporttársaiddal is. Azt is gondold végig, hogy egy ciklussal később ők is ugyan azt fogják megkeresni amit te az adott ciklusban. Ehhez persze nekik kell odafigyelni a saját csapatuk fejlődésére.

A jutalom

Láttad az előbbi számításban, hogy amikor az LGN-be követnek a munkatársaid akkor az első ciklusban 1 mátrix kipörgés van, a másodikban újabb 3 majd egyre több. hiszen szinte ugyan az a marketing terve, mint a sikerprogram menete. Tehát elmondható, hgy hónapról hónapra annyiszor fog kitöltődni ott a mátrixod, ahányszor a sikerprogramban.
A nexeurope-ban a számolás egyszerűbb: végtelen mélységből oszt vissza, és egy vezetői csomag elosztva 18 eurónyi bevételt jelent neked. A sikerprogramban lévő csoportod vezetői csomaggal fog követni. Tehát az előző példa alapján lévő 4. hónapra (Nex csatlakozástól számítva a minimum haladás esetén) ~1500 Fő után kapod a 18 eurót fejenként. ezt forintba most inkább nem írom le, számold ki (A szívrohammal vigyázz óriási szám lesz.). Plusz havonta 3 euróval számolhatsz, fejenként, ami így adott hónapban 4500 euró. nos ehhez mindenkinek életében egyszer 6 komoly munkatársat kell egy hónap alatt elindítani a sikerprogramban.

Hogyan juss segítséghez ha elakadsz

A webirodádban megtalálsz mindent amire szükséged lehet a munka folyamán.
Például, ha a befizetésnél akadtál el, akkor a piros eurojeles gomb kattintása után, az oldalon lejjebb görgetve a bankkártyás, paypalos, alertpayes befizetéshez, paypal, és alertpay számlanyitáshoz, találsz segítséget képekben, videóval leírással. Ajánlatos, hogy vedd fel a kapcsolatot a szponzoroddal az ő elérhetőségeit a csoportom menüpont alatt fogod megtalálni. (bal oldali menüsor ‘szivecskés’ gombja.). A munkát végül is a saját ajánlói kódoddal fogod tudni elvégezni. a linkstart-2×2 leírására irányíts minél több előkészített látogatót. Ha valamit nem értesz, keresd fel a szponzorodat, ha ő sem értené akkor együtt keressétek fel a szponzorod szponzorát.

Az álmok fontossága

2010. október 7.

Mindig mindenkinek azt mondom, hogy kell egy álom, amiért küzdesz, hogy fent maradjon a lelkesedés.

A legkisebb vagy a legnagyobb célod a legjobb eszközöd arra, hogy keresztül vidd az akaratod bármin?

Én úgy gondolom, hogy a legnagyobb. Mert igazán csak az viszi előre az embert amikor önmaga motivációját képes fenntartani valami felé, amit ebben a pillanatban úgy érez, hogy nem érhet el.

Esett szó üzletkötésről, esett szó arról, hogy az idő milyen fontos. és biztosan hallottad már, “hogy pénzt csak pénzből lehet csinálni”

Ez utóbbit egy kicsit pontosítanám: Azonnali pénzt csak pénzből lehet csinálni! Ez igaz, de ha előre tudsz gondolkozni kicsit. Akkor abszolút nulla pénzzel is lehet pénzt csinálni. Egy nagyon egyszerű sikerrecept: Keress egy partnerprogramot, amelyben a termék vagy a szolgáltatás neked megfelel. Ebből ha most azonnal elkezdesz listát gyűjteni, egy két héten belül már lehet aprópénzt csinálni. Ezt a pénzt befektetve komolyabb dolgokba (például MLM) hamar azon kaphatod, magad, hogy óriási címlistád van és növekszik a csoportod. ezzel persze arányosan növekszik a bevételed is. Mennyiből kezdted el a folyamatot?

A listában van a pénz…
A bizalmi alapú kapcsolati tőke a legjobb pénzforrás, mindaddig, amíg a kapcsolataid nyernek a veled való kapcsolódásból. Ez egy fontos alapelv. Most gondold el, ha lenne mondjuk 5000 Fő a listádon, akik várják, hogy levelet kapjanak tőled tele olyan ajánlatokkal, amikkel eddig is nyertek. kitesztelsz valami új dolgot, elnyeri a tetszésedet és megírod nekik. Ha mindezt egy partnerprogram keretében teszed, az ő vásárlásaikért te pénzt kapsz, és mivel te már jó tapasztalatokat szereztél, valószínűleg nekik is tetszeni fog amit vettek, vagyis ezen az üzleten mindenki nyert! és mondjuk 5000 főnél, egy 10%-os konverzióval számolva már lehet egész kerek kis összegeket is begyűjteni. Így pár csekkednek megint csak a kisebbik része marad meg. Az egészben pedig az újrahasználhatóság a kulcs! Megint találsz valami jót, megint kiküldheted… Vagy a régit újra, ha például kapsz egy kedvező visszajelzést, vagy új akció van..stb. Ezek megújuló pénzeket fognak neked jelenteni, mindaddig, amíg a listádon lévőkkel jól bánsz. Tehát lista… ha még nincs azonnal kezd el gyűjteni.

Mindebből következik ha egy picit kombinálsz és az időtől “függetleníted magad”, akkor a fenti állítás (Csak pénzből lehet pénzt csinálni) máris értelmét veszti.

Ehhez az egyetlen sikertelenségi faktor csak és kizárólag te magad vagy!

Abban a pillanatban, ahogy egy ilyen folyamatban elveszted az önuralmadat, és megfosztod magad a tőkétől a visszaforgatás helyett, vagy elveszted a motivációdat, megbuktál. kezdheted előröl.

Vagy feladod és azt mondod, hogy ez neked nem megy. Mindegyik a TE döntésed.

Ahhoz, hogy ez valóban így legyen egyetlen apróságot kell tudnod:
Hogyan tartsd fent az önmotivációd?

Akármennyit tanulok erről a témáról mindig egyetlen következtetést tudok levonni. Álmok, célok!

Miután tudod, hogy mindenért ami az életedben történik (okozat) Miattad történik (ok)… Így azt hiszem könnyű elfogadni, hogy csak és kizárólag te vagy az egyetlen aki a motivációdért és a döntéseidért felesz.

A döntéseidért egyértelműek, a jelenlegi körülményeid pedig a régebbi döntéseid jövőbeli kivetülései.

A motivációdat fenntartani az is csak egy döntés kérdése.tehát a mostani gondolataid és cselekedeteid fogják meghatározni a jövődet.

Kérdés, milyen jövőt szeretnél magadnak?

Egy kedves Barátom (Komáromi Miklós) ma tett ki egy blogbejegyzést a networkmarketing-pro.blogspot.com blogjára amelyben egy nagyon érdekes és elgondolkodtató videót láthattok.

Ha most eddig elolvastad a bejegyzést, akkor gondolkodj el, azon, hogy hol rontottad el?

Partnerprogramok:




Fizetős Programok:



Unitetrade.com - 120% After 7 Days

Sikeres üzletkötés titkai

2010. szeptember 10.

Mindannyian üzletkötők vagyunk

Ha mást nem magadat mindenképpen “el kell adnod” embereknek. és mivel biztosra veszem, hogy vannak barátaid, ez idáig sikeres is voltál.

Átgondoltam pár apróságot ami segített bármely “üzlet” megkötésében. Az igazság az, hogy ez egyik se varázsformula viszont a helyes alkalmazásukkal minden téren előnyös üzletek köttetnek. Ha egy üzletet nem is sikerül megkötnöd, akkor is egy jó kapcsolat kezdetén vagy. Ezeket fogom most felsorolni:

  • Becsületesség
  • Alázat
  • Jó fül és lapos száj
  • 3 kérdés ismerete

Mindig törekedj arra, hogy nyer-nyer stratégiákban vegyél részt. Fontos, ha a másik fél nem nyerne a szituáción, akkor inkább ne csináld amit csinálsz, vagy mond meg neki Ez mindenre igaz, Tudom hülyén hangzik, de kifizetődőbb és nyugodtabban alszol. Inkább bánts meg valakit egyszer, minthogy sokáig sértődött legyen egy elhallgatott tény miatt. A kulcskérdés, hogy te tudod-e mit csinálsz? Átértékelted-e amit teszel, racionálisan? Nem számít, hogy más nem tudja, ha “ártalmas neki ne tedd”. Ez az egész személyiségedre rányomja a bélyegét. Sokkal könnyebb lesz emberekkel bizalmat építened.

Lehet, hogy neked van a világ legjobb ajánlata a kezedben, de semmire se mész vele, ha nagyképűen, pökhendin, vagy fölényesen tálalod. A konkurenciáról vagy jót vagy semmit. Ez kiemel a tömegből téged és könnyebb lesz bemutatnod a saját terméked szolgáltatásod, céged, személyes értékeid előnyeit. Minél alázatosabb vagy annál könnyebben simábban fogsz tudni megtenni olyan dolgokat, amik előre mozdítják az “erőszak mentes” kommunikációt. márpedig a célja minden “üzletkötésnek”, hogy kellemes élmény maradjon mindenkiben. Alap fontosságú, főként MLM-ben, hogy másokat segítve fogsz előrébb jutni te magad is.

Ezt egy blogban nehéz, de szóban alkalmazd sokszor. Nehéz jó hallgatónak lenni, amíg nem gyakorlod eleget. Csak gondold végig te milyen nehezen tartod magadban a mondandódat, amíg a másik beszél. Sokszor azon gondolkodsz ahelyett, hogy figyelnél a másikra, hogy mit fogsz mondani. Ezzel ő is így van, így amíg ki nem beszélgette magát, addig akármit is mondasz neki, legtöbbször fel se fogja. Tehát hallgasd, kérdezz ezzel irányítod a beszélgetést. Találd ki mit akar a másik és hagyd, hogy az általad feltett irányított kérdésekre válaszoláskor erre ő maga jöjjön rá, hogy miben segíthetsz neki. Figyelj mindent amiről beszél, ha hallod is nem csak végig hallgatod olyan “titkokat” is meg fogsz tudni, amiket a későbbiekben hasznosíthatsz “nyomógombként”

A három kérdés:
1. Mi a kulcskérdés? Mi a nyomógombja az “üzletfelednek” mivel tudod megfogni, mi a gyenge pontja, mi az amit a legjobban szeret ami visszavezethető arra amivel éppen “üzletelsz”.
2. “Miért?” Ennyi az egész, ez egy varázslatos kérdés, nem viccből használják a gyerekek sem annyit. Helyes alkalmazása: Miért gondolod így? Vagy a Miért… után ismételd meg azt a “kifogást” amit felhozott? Ennél több kifogást soha ne kezelj… Nem az a dolgod, hogy meggyőzz, “hülyéket” akármiről, hanem, hogy segíts másoknak.
3. “Van valami más is ami a … ellen szól?” Az emberek 99,9% két kifogással rendelkezik, az egyik jól hangzik a másik a valós ok! neked mindig ezt a másodikat kell kiderítened. példa: Nem hiszek az MLM ben. (Jól hangzik nem? és utálják is sokan ezt hallani) Válasz, megértelek, én sem hittem benne, de te miért nem hiszel benne? Erre lesz egy szép magyarázata, abból kiderül, hogy nem tanították meg az MLM-re sose és minden ismeretlentől az emberek zöme fél. Nos ekkor visszakérdezhetsz az MLM-et magyarázva. “Szerinted olyan rossz dolog, hogy másokat tanítva, segítve a pénzkeresésre, juthatsz előbbre?” Mi a véleményed arról, hogy … ? Előbb utóbb, vagy meggyőzi magát, hogy igen tényleg jó dolog amit ajánlasz, vagy előjön egy olyan végleges döntéssel, ami teljesen jogos. Például, hogy már része annak a rendszernek amit ajánlasz :) Vagy tényleg nem ismer és nem is akar ismerni senki olyat aki pénzt akar keresni.

Nos ezzel a három kérdéssel és három felfogással bármit el lehet adni, még akkor is ha nem vagy eladó típus. Hozzáteszem mindig értékesítesz valamit, ha mást nem magadat. Valahogy a párodnak is el kellett adnod magad, különben nem lennétek együtt.

Elkészült végre.

2010. augusztus 20.

Linkstart 2×2

Avagy hogyan tegyél szert szinte azonnal 200%-os haszonra

Erre a névre hallgat a sikerprogram újabb része, amely a webirodádból elérhető.

Egy zseniális rendszer lekicsinyített mása, amelyben képtelenség veszíteni.

Az ajánlat egyszerű. Egy általad választott weboldalt a sikerprogram portálján (2×2 Linkstart) oldalon listáztathatsz. Ez a linkhely örökös, amíg sikerprogram létezik, addig ott lesz. Te viszont kedvedre és számtalanszor változtathatod, akár a feliratát, akár az URL-t akár a leírást.

Egy csomó helyre kitehetsz linket ez nem újdonság. Akkor mégis mi a nagyszerű ebben?

Az, hogy ezzel az egy link kihelyezéssel szó szerint degeszre tömheted a buxád! sőt egyre többször és többször…

Hogyan?

Egyetlen egyszer kerül 300 Ft-odba ennek a linknek a kihelyezése. így elindítasz egy 2×2-es mátrixot. És nincs többé havidíj!
Ezt a mátrixot,

  • Azok fogják elfoglalni, akik később kapnak észbe és teszik ki a linkjüket.
  • Azok, akiket te ajánlottál, vagy ez után ajánlasz a sikerprogramba.
  • Azok, akiket én vagy mások ajánlottak, vagy ez után fogunk ajánlani a sikerprogramba.
  • És természetesen azok is, akik a te mátrixodba kerültek, hiszen a saját mátrixukat is “építik”.

DE a te mátrixodban is összesen csak 6 hely van… és itt jön képe a pénzkereset.

Automatika tölti fel az üresen maradt pozíciókat, méghozzá a legrégebbi nem teljes mátrixtól kezdve, fentről-lefelé.

Amikor kitöltődik a TE mátrixod kapsz 777 Ft jutalékot és újra belépsz a körforgásba, a következő legrégebbi mátrixba, az elérhető legfelső pozícióra…Vagy ha a szponzorod bent van, alá.

Így ismét feltöltődik a TE mátrixod is. Ami megint 777 Ft jutalékot juttat el neked.

Annyira bízok ebben a programban, 150%-os pénz visszafizetési garanciát vállalok, ha augusztusban indulsz és ha az indítástól számítva maximum 1 hónapon belül, nem pörög ki a mátrixod. Valamint ez mellett még a pozíciód és a linked is meg marad.. Ennek nincs feltétele. De megkérlek, hogy ne csak belépj, hanem aktívan keress új üzleti partnereket, hiszen ez fogja biztosítani, hogy folyamatos legyen a pénzáramlás. Vagyis, hogy ne csak 1-2 szer hozzon pénzt neked, hanem passzív bevételt termeljen.

Tehát a lépések sorban:

  • Ha már regisztráltál lépj be a webirodádba a: http://sikerprogram.net/login.php linken.
    Ha még nem regisztráltál, használd a bejegyzés alján a vissza a főoldalra linket majd az oldalsó menüből válaszd a regisztráció menüpontot.
  • Ha nincs legalább 300 Ft egyenleged, töltsd fel. A feltöltés legkisebb összege 1000 Ft ha lehet paypalt használj, az azonnali egyenleg növekedést eredményez ha nincs akkor Banki utalással is fel tudod tölteni (lassabb). Ha nincs paypal számlád, készíts egyet később kelleni fog.
  • Keresd meg a webirodád közepén a 2×2 linkstart részt. Töltsd ki az adatokat és kattints az aktiválás gombra. Majd nézd meg a 2×2 linkstart részben látható új adatokat (statsztika). Ha ez után is az aktiválás gombot látod akkor használd újra. Ha a rendszer terhelt, nem hajtja végre a feladatod.
    Ha bármi egyéb hibát tapasztalsz azonnal írj. Inkább vaklárma legyen, mint, hogy a tesztelés során nem előkerült esemény megzavarja a program működését.

    Ilyesmit kell láss az aktiválás után. persze a saját adataiddal.
  • Az ott lévő visszamutató linket helyezd el ahova csak tudod az interneten, akár több oldalra is de legalább egyre, valami olyan szöveggel, hogy passzív jövedelem és linktár… Vagy ami neked szimpatikus.
  • Oszd meg Facebookon, IWIW-en, hívd fel rá a figyelmet az ismerősi körödben is.
  • Figyeld a mátrixod alakulását. És mutasd meg ezt a bejegyzést azoknak akik általad kerültek kapcsolatba a programmal. Majd hívd fel a figyelmüket a sikerprogram többi részére is.
  • Küld el nekem hogy pontosan mennyi idő alatt pörgött ki az első mátrixod, amivel egyenleged legalább 777 Ft-al lesz több, mint a 2×2 programban való induláskor. Bátrabbak ide is kiírhatják egy megjegyzés keretében. (ennek a lapnak az alján)

paypal számla

2010. augusztus 15.

A PayPal ismertetése

Előnyei

Stabil, megbízható, olcsó, gyors, több valuta pénznemed is lehet egyszerre, nagyon könnyen használható.
Stabil: több, mint 3 éve használom, még egyszer sem tapasztaltam hibát vele. Nem volt leállás.
Megbízható: Minden tranzakció oda-vissza célba ért. Nem is lehet mást várni az ebay alap fizető eszközétől. Rengetegen használják világszerte, nem véletlenül. Még soha nem volt banki adat visszaélés. ráadásul akinél vásárolsz, hozzá sem jut el semmilyen kényes adatod. egy email cím alapján azonosítanak a tranzakciókban.
Gyors: Azonnali fizetést lehet vele megvalósítani Két paypal számla között. A számla egyenleged bankba való lekérésétől számított 2-3 munka nap alatt a saját bankszámládon van a pénzed.
Egy számlán belül több különböző valuta nemben is lehet egyenleged. Közvetlenül tudod őket egymásba konvertálni.
Nagyon könnyen használható: Vásárlásra mindenképpen: rákattintasz a fizetés most gombra (PAYNOW) vagy ami van… Bejön a paypal oldala itt megadod az email címed és a jelszavad, majd rákattintasz az oké gombra, ha stimmel az összeg és a termékneve ez után már csak arra figyelj, hogy ha befejezted a fizetést mindig kattints a vissza a kereskedőhöz (return to merchant)(általában narancssárga) gombra.
A fizettetés megvalósításához, egy ‘varázsló’ segítségével el kell készítened a gomb kódját majd ezt beintegrálni a saját weblapodba és létrehozni a vásárlás utáni visszatérő lapot ahol engedélyezed a letöltést, vagy elvégzed a kifizetett szolgáltatást. Magyar Országon ezt csak a nagyon merész kereskedőknek, vagy csak kiegészítő fizetési módként ajánlom, mert egyelőre a magyar vásárlókör nem készült fel még erre. (Pont ezért van lehetőség még a Sikerprogram egyenlegedet is Magyar Banki utalással feltölteni.) A paypal egyszerű, hasznos és a világ többi részén nagyon elterjedt és szívesen használják emberek milliói.

Hátrányai

Magyar nyelven nincs hozzá felület. Ezzel szerintem mindent elmondtam.

A PayPal használata

Regisztráció

Ingyenes. Ha összekötöd a bankkártyáddal, akkor 3 éve 400 Ft volt amelyet próba képen levettek a bankkártyáról és ez a pénz megjelent a PayPal egyenlegen. A bankodnál adhatsz meg kártyás vásárlási limitet, bár nem érdemes, mert a PayPal-lal csak te, email címed és jelszavad ismeretében tudsz költekezni.

Felhasználási területei

Online vásárlás (eladóként és vevőként is), Pénzküldés, Fizettetés. Egyenlegedet banki utalással töltheted fel.

Költségek

Havi díj, Regisztrációs költség nincs! Pénz mozgásonként van egy minimális tranzakciós költség, ami nem több mint az OTP-nél :)
Egyéb költségei nincsenek. 2010 óta még a bakszámlára utalás is ingyenes.

Amire figyelj:

Ha pénzt kapni is szándékozol erre a számládra akkor üzleti (business) vagy Prémium (premium) számlát nyiss. A személyes (personal) Számlák beérkező forgalmai limitálva vannak, további kellemetlensége a personal számlának, hogy minden beérkező pénzt jóvá kell hagynod, mielőtt megkapnád.

Partnerprogram

Van egy partner programja, ami nem kifejezetten a megélhetésre lett kitalálva. Ettől függetlenül pár dollárt lehet vele keresni évente. A feltételei nagyjából úgy néznek ki, hogy akinek ajánlod, ha 12 hónapon belül kap arra a számlájára 40.000 Ft-nak megfelelő összeget, te kapsz kb 160 Ft-ot.

A regisztrációhoz rengeteg segítséget találsz a neten. Bízok benne, hogy ehhez a bejegyzéshez is jócskán lesz hozzászóló akik leírták saját weblapjaikon, a pontos menetét, képekkel és magyar fordítással.

egy általam régebben készített youtube videó:



FONTOS, hogy a ‘business account’ -ot jelöld a personal helyett, a későbbiekben a számládra érkezendő pénzek nagyságára való tekintettel.

ha ennél bővebb tájékoztatást szeretnél, akkor keress a Megjegyzések között olyan tagunkat, aki szívesen megmutatja és meghívó kódot is ad.
Ha weblapodon van tájékoztatás erről, akkor megjegyzésbe írd meg nyugodtan.

Mit adhat az MLM? Ahogy valójában van.

2010. augusztus 9.

Sziasztok, a mai egy különleges bejegyzés lesz:

Arról írok, hogy mit is adhat egy network marketing cég. Valamint, hogy ezért mi mindent kell megtenned. Mert azt tudjuk, hogy ingyen ebéd nincs.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

A siker és a pénz költés egyenes arányú?

2010. július 23.

Ahhoz, hogy pénzáramlásod legyen pénzt kell juttatnod a közösségbe.

Nagy vonalakban erről szól a keringés törvénye.
Ez valójában mit is jelent? Adakozz? Költekezz? Dolgozz?

Lényegében: igen
A “titok” nem más, minthogy a gondolatok megvalósulnak dolgokká.
Vagyis, koncentrálj a céljaidra -> megjönnek a “megérzéseid”, gondolataid és cselekedj.

A Keringés törvénye szerint, ha pénzt juttatsz a gazdaságba, azzal valakinek pénz bevételt okozol…
Sokan csak eddig látnak el: “Úristen megint kiadásom van”. És nem gondolják végig, hogy ahhoz, hogy az egyenlet másik oldalán álljanak, tulajdonképpen semmi másra nincs szükségük, csak:

Gondolatra
Szavakra
Tettekre
Pénzkiadásra
Másoltatásra
Kitartásra

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Kell egy gondolat, egy cél:
Legyen ez ebben az esetben, hogy több pénz kell, mint amennyid most van.

Fogalmazd meg úgy, hogy x ezer forintra van szükségem, jövő hónap x.-éig.

Ezzel felállítottál egy célt.

Napoleon Hill nyomán: Képezz mesterelme csoportod (magyarul tegyél szert olyan kapcsolatokra, akik okosabbak nálad).
Ez után kezd el megbeszélni velük a tervedet, tedd érdekeltté őket, hogy veled tartsanak, sok agy jobb mint egy agy, ötlet börzézzetek. A megfelelő gondolatok meg fognak születni.
Miért ne egyedül csináld? Mert sok ember többet lát, többet tud, jobban kiszűri a butaságot. (Ezért fontos, hogy nálad okosabb emberek társaságát keresd)

Ha megvan a gondolat, és a csapat, kezdj el cselekedni.

Manapság a legjövedelmezőbb iparág embereknek segíteni. Sokan akarnak több pénzt, egy részük még hajlandó is tenni érte. Neked Rájuk kell fókuszálnod, hiszen ők azok akikkel lehet mit kezdeni. Feltéve, ha azonos célt támogatnak, vagyis egyénileg mindegyikük valóban pénzt akar keresni.

Szervezd őket csapatba egy Network lehetőségbe. Itt óriási felelősséged van, hiszen mások sorsáról is döntesz. A Legtöbb ember elfogadja amit kap, ez nem baj, ha egy jó vezető az aki adja a lehetőséget. Aki vezetővé akar válni, annak meg kell birkóznia a kudarcokkal és a felelősséggel is.

Megjegyzés: Aki nem akar vezetővé válni, ne is álmodjon, vezetői fizetésről… Amíg nem változik és mindent úgy csinál ahogy eddig, ugyan azt kapja, mint eddig.

Tehát gondoskodj róla, hogy csapatodban mindenki ugyan úgy képes legyen pénzt keresni ahogy te is.

Nincs több éved, hogy erre felépíts egy rendszert, és eszközhálózatot? Akkor csatlakozz olyan lehetőséghez, ahol ezek a feltételek ki vannak alakítva.

Nincs ingyen ebéd, ha stabil bevételt akarsz fizetned kell érte.
Amíg egy hálózatban nincs kezdőcsomag vásárlás, havi aktivitás, addig abból ne remélj bevételt.

Mert minden lehetőség, a forgalmat fizeti meg!

Ha nincs forgalom, nincs fizetés!

hogy keletkezik a forgalom?

Úgy, hogy te költesz, a csoportod költ, a későbbi belépők költenek… és ez az ami riasztja a rövid távon gondolkodókat.

“Miből költsek ha nincs?” Vagy “Minek adjak ki havonta, vagy akár csak egyszer is pénzt?”

A Keringés törvénye a másolódás törvényével összedolgozik…

Ha te nem adsz ki, akkor akiket te behozol az üzletbe se fognak!

Tehát invesztálj be a “vállalkozásodba”. Mert csak akkor lesz jogalapod mondani másoknak, hogy igen ez hozzá tartozik.

Mi történik ha beindul a másolódás?

Képeztél egy kis vákuumot a pénztárcádban, a természet gondoskodik, arról, hogy ha a munkát is mögé tetted, vissza adja a sokszorosát!
Mire alapozom ezt?
a Tapasztalataimra, és a marketing tervekre.

Mondjuk csak 25% jutalékot fizet a céged a csoportforgalmad után…
Mennyi ember ugyan akkora költekezésére van szükség, hogy te visszakapd amit beleinvesztáltál? 4

És ha a te 4 munkatársadnak is pont a költségeit fedezi a hálózat? akkor alattuk összesen 16 főre van szükség, melyet jobb estben ők szponzoráltak, ha jól megtanítottad őket, vagyis segítesz nekik.

Akkor neked mennyi ember költekezése után keletkezik jutalékod?

Úgy van, pontosan 20!

Ha mindenki csak 25%-ot kap, és mindenki pontosan ugyan annyit költ, akkor hogy is állunk nálad?

Te kapod a 20 munkatárs költekezése után a 25%-ot, vagyis 500%-ot bevételként tudhatsz, ha leveszed a saját költésedet: akkor marad 400%…

Milyen érdekes… a Természeti törvényekkel összhangban, minél többet költesz és minél jobban másoltatod ugyan ezt, annál több pénzed marad…

Csak gondold végig, mi lesz, ha a 16 új munkatársad is egálba akarja tenni a költekezéseit a bevételével Vagyis segít fejenként 4 embernek elindulni… és így tovább…

A sikerhez vezető legfontosabb tényező a Kitartás

Akár milyen hihetetlenül jó az ajánlatod, mindig lesz olyan akinek nem tetszik, vagy nem hiszi el, vagy magában nem hisz ,vagy egyszerűen csak lusta. (Szeretne több pénzt, de nem hajlandó érte tenni, vagy nem képes megérteni, hogy ki kell adni, mielőtt kaphatna).

Megjegyzés: ha állásból élsz, ott is kiadsz mielőtt kapnál… Nem kevés mennyiségű, sterssz, kötöttség, munka óra, alsóbbrendű pozícióban eltöltött idő, az amit belefektetsz egy hónapba, hogy következő hónapban fizetést kapj. Ha vállalkozó vagy akkor ez rosszabb: hiszen önalkalmazottként, teljesítménybérezésben vagy, igaz tied a cég, így nincs kisebbrendűségi érzés… és mennyit fektettél bele? Mikorra térül az meg?

Na-szóval, mindig lesz olyan ember, aki ezt a régi utat szereti járni, vagy csak ehhez ért, és nem is hajlandó megtanulni, az “újdonságokat”.

Magyarul !mindig! fogsz kapni “NEM”et… hozzá tartozik a munkádhoz, de ne add fel. Ez az üzlet a nagy számok törvényére épül, mint minden az életben!

Akinek egy kicsi esze is van nem a vasutastól fog kérni egészségügyi tanácsot, hanem az orvosától…

Mégis sokan feladják az MLM-et, mert sok nemet kaptak például: szomszédoktól, családtól…stb.

“Elfogytak az ismerőseim!” – akkor ismerkedj újakkal. Erről szól hálózatépítőnek lenni, keresni az új kapcsolatokat, építeni a bizalmat, és amikor a fogadó fél kész, és kiderült róla, hogy szeretne változtatni anyagi és erkölcsi életén, szeretne tanulni, és dolgozni egy passzív jövedelem termelő gépezet kiépítésén, szeretne vezetővé válni, mind morálisan, mind fizetési mértékegységben…Akkor tálald neki az ajánlatodat, amivel, tudsz segíteni neki. Utána pedig segítsd a fejlődését is, hogy legyen másolódás! A kitartás ehhez kell!

Ha jól van összerakva egy marketing terv akkor ezt a munkádat megfizetik, és nem leblokkolják…

A Végeredmény maga az utazás, amit sikernek hívnak.

Mivel az eredeti célod a több pénz volt, elérted… ha nem álltál meg a 999-edik “NEM”.nél…

Elköltöttél egy csomó pénzt, ha gyors vagy akkor a jutalékodból… és? Még mindig több van a zsebedben és tudod mit? ha jól dolgoztál, akkor hónapról hónapra kapod ezt a pénzt sőt egyre többet, akár dolgozol tovább, akár nem.

Ha sokkal több a “NEM”, mint az “igen” akkor inkább tanulj/fejlődj, mint feladd.
Ha jobban mondod el a marketinget, Magasabb a belépők aránya. Vagy szerencsésebben választottál és eszközökkel tudod átadni az információt, akkor az eszközök használatát tanuld meg jobban, így növeld az arányodat.

Kérj tanácsot olyanoktól, akik már sikeresek!

Mindenképpen vizsgáld meg az ajánlatodat! és “lépj be fejben újra”, vagy keress egy jobb ajánlatot.

Mielőtt másokra mutogatsz, mint a sikertelenséged okai, magadban nézz körbe. Amit róluk hiszel 99% az esélye, hogy te magad nem felelsz meg annak a követelmények, vagy egy másik követelménynek, amely okozója a jelen helyzetnek.

Ezek után csak egy kérdésem van: Miért nem vagy még sikeres?

Jutalékterv fajták 1

2010. július 22.

szót ejtek a különböző típusú lehetőségekről:

Direkt eladás

Saját eladásokra épül, jellemzője a termékbemutató.
A kereseti grafikonja:

Itt pontosan annyi pénzed van amennyi a forgalmad, vagyis aktív bevételnek számít. Hiszen, ha nem adsz el semmit, nem kapsz jutalékot soha!

átverések

Ezek azok amik rombolják a Network Marketing értékét az emberek szemében…
Az átverések, pilótajátékok, továbbküldős levelek, egyszóval minden olyan MLM-nek kinéző rendszer ahol a vásárlási értéknek megfelelő értékű termék nincs, csak a rendszer továbbértékesítési joga.
A kereseti grafikonja:


Ezzel lehet pénzt keresni, de vigyázz, a céget bezárhatják, amikor kiderül, hogy átverés… Erre a közelmúltban egy elég nagy “magyar cég” is példával szolgált. Sok embernek bent ragadt a pénze.

Közismert cégek

Nagy múltú cégek: például, Amway, Forever Living Products, Nuskin, Herbalife… STB. Róluk semmi rosszat nem lehet elmondani, hiszen, egyrészt “letettek valamit az asztalra”, másrészt ha nem lennének, akkor nem léteznének az újabb modernebb marketing tervvel rendelkező cégek sem.
Az életgörbéjük nagyjából így néz ki:

Előnyük, hogy stabilak. Hátrányuk, hogy vagyon-teremtésre már nem igazán alkalmasak, hiszen igazi nagy hálózatot olyan céggel, amit már mindenki ismer nagyon nehéz (szinte lehetetlen) kiépíteni. Kis hálózatból pedig nem lehet vagyonokat kimenteni, etikus eszközökkel.
(Megjegyzés, pár száz-ezer forintos havi jövedelem MLM körökben nem tekintendő vagyonnak.)

Lapos röptűek

Ami nem indult be régi itt tartózkodása alatt… nos, valószínűleg, nem is fog… ha pedig nincs exponenciális növekedés… akkor ez sem az ami képes meghozni neked a megfelelő jutalmazást.

A kereseti grafikonja:
lapos röptűek

Itt egyértelműen management hibáról beszélünk. Vagy a karrierterv, vagy a termékskála sántít, előfordult már tőkehiány is. Esetleg nem találtak megfelelő embereket, akik a rendszert másolják. Több ezer MLM lehetőség keletkezik évente a világban. A 90%-uk erre a sorsra jut a megalakulástól számított 5 éven belül.

A következő sikersztorik

Ha egy cég jól teljesít a megalakulás helyén, elindul világ körüli útjára.Képzelj el egy stabil mondjuk amerikai céget, amelyik most nyitja a kapuit európára, ha minden egybe vág: van tőke, gyors másolódást tesz lehetővé, elfogadható termékei vannak, modern marketing tervve van, amelyben nincs semmilyen korlátozó tényező… ha egy ilyen cégnél kezdesz el dolgozni, nem kell tartanod, attól, hogy megbukik, de mégsem ismeri senki a közeledben, vagyis sok emberrel megoszthatod a hírt, anélkül, hogy untatnád olyasmivel, amit már 10-30 éve ismer.

A kereseti grafikonja:


Egy ilyen cégnél, ha beleteszed a munkát, vagyis az exponenciális növekedés okozója leszel, a mindenkori jövedelmek (a 10-20 év múlva létező forgalmak milliárdos nagyságrendűek) 70%-án osztozol azzal az alig 5%-nyi munkatárssal, akik veled együtt a cég indulásának 1-2 évében csatlakoztak és csoportot építettek. Természetesen a befektetett munka arányában megy az osztás.

Itt csak arra figyelj, hogy a stabilitás biztonsága megmaradjon, ha nincs múltja egy cégnek, akkor az lutri, lehet nagyon jó, ha holnap után bedől… akkor elfecséreltél egy csomó időt.

Persze lehetsz okozója is annak, hogy a cég megmaradjon erről majd egy későbbi bejegyzésben ejtek szót.

Miért nem vagy sikeres?

2010. május 14.

Ma megint érdekes témát feszegetünk…

A legtöbb ember csak bolyong, így ha valaki követi is, akkor egy csapat bolyongó kering össze-vissza.

Tehát mi kell a sikerhez?

A legfontosabb, hogy legyen egy célod és hited magadban

Ez most nem vicc. Egész egyszerűen, ha nem tudod, hova tartasz, mit akarsz elérni, akkor hogy fogod elérni? Vagy ha nem hiszel benne, hogy eléred, miért indulsz el?

Mik a jó célok?

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

A munka lényege…

2010. április 27.

Hirtelen megszaporodott az a kérdés, hogy itt a sikerprogramban mi a munka lényege?

Erre szeretnék röviden válaszolni:

Ajánlani ezt az oldalt és használni a szolgáltatásokat.

Ajánlani ezt a programot:

Ha van weblapod, vagy más módon kapcsolatot tartasz az ismerőseiddel, látogatóiddal… Egy pár mondatban, mintha egy új ruhát, vagy egy mozifilmet ajánlanál, írd körbe számára, hogy milyen előnyökhöz juthat, azzal amit ki akarsz emelni számára ebből a programból.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »